HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Csodálatos gyógyulások Müller Rózsa jósnővel 2.rész
Vannak halálos kórok, amit a fejlett orvostudomány sem képes idejében felfedezni. Müller Rózsa világhírű magyar jósnőnk, már kislánykorától eltért az átlagtól, mert meglátja mindazt, amely mások számára láthatatlan. Elzarándokolnak hozzá az ország valamennyi tájáról, és ő kendőzetlenül mondt mindent, amit csak lát, így sokan felkészülhetnek, illetve elkerülhetik a tragédiát. Sőt, nem egy esetben, olyan emberek köszönhették neki az életket, akikről az orvostudomány már lemondott, ám Rózsa gyógyító energiának még éveket köszönhettek.

- 35 évvel ezelőtt, a rendszerváltás előtti világban, egy hivatalban dolgoztam, hivatalnokként. A jóslás akkor még egy tiltott, szégyenteljes dolog volt, nem szabadott jósolni, jövendölni, titkolni kellett a képességeinket. Volt egy kolléganőm, akivel barátnői viszonyba kerültünk. Nem lehetett gyermeke, hiába járt kórházról, kórházra. Átjárhatatlanok voltak a petevezetékei, hiába a műtét, hiába fújták át, hiába tettek meg mindent az akkori orvostudomány szintjén - kezdte Müller Rózsa világhírű jósnőnk.


- Végleg lemondott a gyermekáldásról, elhatározta, hogy örökbefogad egy kisgyermeket. Én belenéztem a tenyerébe, és megmondtam neki, hogy igenis lesz gyereke, bármennyire lemondtak erről az orvosok. Elmentem vele, egy olyan intézménybe, ahol pólyás babákat lehetett örökbe fogadni. Örökbe is fogadott egy kislányt. Amire a kislány úgy egy-másfél éves lett, növekedni kezdett valami a méhében. Az orvosok daganatot diagnosztizáltak, amely egyre csak nőtt, és nőtt. Rákgyógyszerekkel kezdték tömni, majd úgy döntöttek, hogy műtéttel távolítják a daganattal együtt a méhet - fejtegette jósnőnk.

- Ám az egyik orvos, úgy döntött, hogy tüzetesebben megnézi azt a daganatot, röntgent csináltatott, meg különböző vizsgálatokat, és ekkor kiderült, hogy a kolléganőm bizony terhes, ahogy megjósoltam neki, hogy igenis lesz gyereke, nem kell lemondania róla. Azt mondom, hogy ez azért történhetett, mert a kislánnyal mindig egyedül fürdött, és a melegvíz miatt megnyílhattak a petevezeték, átjárhatóvá váltak. Ekkor viszont pánikba esett, nagyon féltette a gyereket, hogy valami baja lett a rákgyógyszerek miatt. Öngyilkos akart lenni, de én megmondtam neki, hogy benne van a tenyerében, hogy egy egészséges fiút hoz a világra, ezáltal megmentettem az ő, és gyermeke életét is. A fiú azóta is időről, időre felkeres, és mára ő is egy kétgyermekes édesapa lett. Az első könyvemben tettem közzé először ezt a történetet, a címe a Jósnő, alcím titkos történetek - fejezte be Müller Rózsa.

Elérhetőségek: +36/30/ 9-48-07-85
www.mullerrozsa.eu


Fotót készítette: www.mullerrozsa.eu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!