HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

“Ferenc pápa vagyok, tegeződjünk” – 19 éves diákot hívott fel az egyházfő
„Ferenc pápa vagyok, tegeződjünk” – mondta a katolikus egyház feje egy 19 éves padovai diáknak, akit telefonon hívott fel.

A 19 éves mérnökhallgató nemrég levelet írt a pápának – azt nem árulta el, hogy miről -, arra azonban nem számított, hogy az egyházfő felhívja őt telefonon. Márpedig ez történt – írta csütörtöki számában az Il Gazzettino című lap.

„Hello, itt Ferenc pápa beszél” – szólt a telefonba vasárnap a pápa, aki rögvest fel is ajánlotta Stefano Cabizzának, hogy tegeződjenek.

A beszélgetés nyolc percig tartott. „Nevettünk és viccelődtünk” – számolt be a mérnökhallgató. „Azt mondta nekem, hogy Jézus és a tanítványai is tegezték egymást” – részletezte, hozzátéve, hogy Ferenc pápa arra kérte, imádkozzon érte sokat. „Megáldott, és én úgy éreztem, nagy erő támadt bennem” – fogalmazott.

Elődjétől, XVI. Benedek pápától eltérően Ferenc szívesen ragad telefont: alkalomadtán felhívja barátait – legyenek akár hívők, akár nem -, de arra is volt példa, hogy újságírókat tárcsázott, hogy beteg hozzátartozóik vagy vizsgaeredmények után érdeklődjön. Miután pápává választották, személyesen hívta fel azt a Buenos Aires-i újságosstandot, ahol előfizetéseit intézte, hogy jelezze, egy ideig nem lesz az argentin fővárosban, így nem kéri a lapokat

Breuerpress


Fotót készítette: 
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!