HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Rogán: Ideje lenne megszüntetni az eljárást
Magyarországnak ismét sikerült bebizonyítania, hogy 3 százalék alatt tudja tartani az államháztartási hiányt, „ezért ideje lenne, hogy hazánkat kiengedjék a túlzottdeficit-eljárás alól” - reagált Rogán Antal egy más témában tartott hétfői sajtótájékoztatón arra, hogy az Ecostat adatközlése szerint hazánk államháztartási hiánya 1,9 százalék volt 2012-ben.

Ennek kapcsán a Fidesz frakcióvezetője felidézte, az eljárás azért folyik Magyarország ellen, mert 2004 és 2010 között a Gyurcsány - Bajnai - kormányok egyetlen egy évben sem tudták három százalék alá szorítani, ráadásul eközben „páratlan mértékben” adósították el az országot. 2012-ben a kormány és Magyarország is bebizonyította, hogy egyszeri bevételek nélkül is képesek vagyunk arra, hogy a hiányt három százalék alatt tartsuk – vélekedett.

Tavaly a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői jól számoltak, mert többször felhívták a figyelmet arra, hogy a költségvetés módosítása nélkül is tartható lesz a 2,8 százalékos hiánycél – mutatott rá, hangsúlyozva, hogy a korrekciókat az Európai Bizottság kérte a magyar kormánytól, ezért a tavalyi év azt bizonyította be világosan, hogy az Európai Bizottság szakértői nem számoltak jól.

A kabinet ugyanakkor teljesítette a kért módosításokat, a hiány pedig ennek köszönhetően lett 1,9 százalék. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet: ha nem teljesítettük volna a korrekciókat, amiket kértek, akkor 2,8 százalék lett volna a hiány.

Fidesz.hu/BREUERPRESS


Fotót készítette: Fidesz.hu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!