HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Teherán ismét teljes támogatásáról biztosította a szíriai elnököt
Teherán ismét teljes támogatásáról biztosította a szíriai elnököt szombaton, kijelentve, hogy a 2014-es elnökválasztásokig “Bassár el-Aszad az ország törvényes államfője”, s akkor is a szíriaiak döntik majd el, kire szavaznak.

Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter a szíriai kollégájával, Valíd Moallemmel folytatott teheráni tárgyalások után azt mondta, hogy a szíriai válság “egyedüli megoldása a párbeszéd a hatalom és az ellenzék között”.

Az iráni diplomácia vezetője elítélte az Egyesült Államoknak azt a csütörtökön bejelentett döntését, hogy 60 millió dollárnyi nem katonai segélyt fog nyújtani a szíriai lázadóknak. “Ha önök valóban sajnálják azt, ami Szíriában zajlik, akkor rá kell venniük az ellenzéket, hogy üljön tárgyalóasztalhoz a kormánnyal és vessen véget a vérontásnak” – mondta.

Valíd Moallem ismét azt hangoztatta, hogy a szíriai hadsereg az al-Kaidával szövetséges terrorcsoportokkal áll harcban, hogy helyreállítsa a nyugalmat az országban.

A szíriai ellenzék elutasít minden párbeszédet, amely nem Aszad távozását eredményezné. Az elnök elleni békés tiltakozásokkal kezdődött, közel két éve tartó szíriai összecsapásokban az ENSZ adatai szerint eddig több mint 70 ezren haltak meg, s mintegy 900 ezren menekültek a szomszédos országokba.

A szíriai ellenzék szerint több tucatnyian estek el szombaton a török határ menti Rakkában vívott harcokban, damaszkuszi katonai források ugyanakkor az aleppói repülőtérre vezető út visszafoglalásáról számoltak be.

Az emigráns ellenzék forrásai szerint “véres összecsapások zajlanak a lázadók több zászlóalja és a reguláris erők között” a Damaszkusztól 550 kilométerre északkeletre lévő Rakkában és elővárosaiban. A harcok “több tucat katona és lázadó életét követelték” – közölte helyszíni forrásai alapján az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.

A békeidőben 240 ezres lakosságú Rakkában a hadsereg a Sana hivatalos hírügynökség szerint “visszaszorította a város északkeleti szektoraiban agressziót és szabotázscselekményeket végrehajtó fegyveres terroristák csoportjait, jelentős veszteségeket okozva nekik”.

A szíriai hadsereg vezetői az Aleppó közeli harcokban aratott sikerekről is beszámoltak. Közlésük szerint katonáik újra ellenőrzésük alá vontak néhány falut az észak-szíriai város közelében, s ezzel biztonságossá tették a közép-szíriai Hamát Aleppó nemzetközi repülőterével összekötő országutat.

A repülőteret a lázadók hetek óta próbálják elfoglalni, s annak környékén korábban több támaszpontról sikerült elűzniük a kormányerőket.

BREUERPRESS


Fotót készítette: 
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!