|
A legtöbb ember csak kergeti az álmait, a boldogságot, mert mindnyájukban ott van ő az álmainkból, ott van az arca, a hangja, és az a hozzá tartozó csodás lélek, amellyel teljesek lehetünk.
Amikor egy nap Isten úgy dönt, hogy kiérdemeltük, ott áll előttünk ő, és a szemébe nézünk, akkor tudjuk, hogy ő az, hogy most váltunk teljessé.
Onnantól a külvilág számára is láthatóvá válik a ragyogás, ahogy a két test egy lélekké egyesül, a csillogás, ahogy egymásra néznek, és a boldogság fénye, amelynek csodás aurája körüllengi őket…
Ám mindazok számára, akik boldogtalanok, e két ember, sugárzó boldogsága, az önzetlen, igaz, tiszta, mély szeretet vakító, mint a déli napba nézni az égen, fájdalmas, mert ők boldogtalanok, ezáltal megzápultak az élettől, és tudják, hogy ez pénzért nem vehető meg, hiába a hatalom, az erő, az egzisztencia, a pozíció…
A teljességünk az égiek ajándékozzák, ha kiérdemeljük őt…
Ezt a boldogtalan, sebzett lelkek is tudják, épp ezért gyűlölettel tápláltatnak azok iránt, akiknek ez megadatott, akarva, akaratlanul folyamatosan rossz árnyakként kísértve, a számukra vakítóan fájdalmas boldogságot, amit akkor látnak, ha a két egymással teljes lélek, sugárzó szeretetét látják…
Ám, ha az árnyaknak köszönhetően, útjaik egy időre külön válnak, akkor is örökké keresni fogják az egymáshoz való visszatérés lehetőségét, mert ha –e két egymással teljes lelket elválasztják, csak elszakítani tudják, és a fájdalmas törésvonalhoz, soha többé nem passzolhat már más lélek, csak ő, ki a teljességünk.
Bagi László újságíró jegyzete
|
