|
Senki más nem értett úgy a 20. században a bebalzsamozás művészetéhez és az abban rejlő propagandafogások kiaknázásához, mint a kommunisták. A leghíresebb esett Leniné, akinek a moszkvai mauzóleumban közszemlére tett teste 1924-es halála után is még évtizedeken át hatalmas tömegeket mozgatott meg. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után a generalisszimusz bebalzsamozott földi maradványait később Lenin teteme mellé helyezték (a Vörös Téren álló Lenin Mauzóleum 1953 és 1961 között Lenin–Sztálin Mauzóleum nevet viselte), de a Hruscsov által meghirdetett desztalinizációs folyamat részeként 1961-ben eltávolították onnan.
Nem sokáig nyugodhatott békében Klement Gottwald csehszlovák kommunista politikus sem, aki 1946 és 1948 között miniszterelnök volt, majd 1948 és 1953 között elnökként állt Csehszlovákia élén. Gottwald öt nappal Sztálin temetése után hunyt el, halálát követően testét bebalzsamozták, majd a prágai Vitkov-hegyen kiállították. A szakemberek azonban nagyot hibázhattak a balzsamozási eljárás során, mivel a test 1962-ben oszlásnak indult, így el kellett égetni.
Nem volt sokkal szerencsésebb Georgi Dimitrov egykori bolgár kommunista miniszterelnök sem, akinek földi maradványai előtt sokáig a róla elnevezett mauzóleumban róhatták le kegyeletüket a bolgárok, de a rendszerváltást követően eltávolították holttestét és a szófiai központi temetőben helyezték végső nyugalomra.
Bár a kínai kommunista párt elnöke, Mao Ce-tung az elsők között írta alá a „Központi vezetők testének a halál után történő elégetését” kimondó javaslatot, a tiszteletére emelt mauzóleum még ma is áll, ahol nap mint nap kígyózó sorokban várják a pekingi Tiananmen-térre ellátogatók, hogy megtekintsék a forradalmár bebalzsamozott holttestét – igaz, egyesek szentül meg vannak róla győződve, hogy a kínai nagy ugrás atyja helyett csak egy viaszszobor-másolat van.
www.mult-kor.hu
|
