HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Létrehozta a kormány a Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottságot
Létrehozta a kormány a Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottságot. Az erről szóló kormányhatározat a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.

A január 1-jétől jövő év december 31-ig működő testület rendezvényekre, ismeretterjesztő programokra tesz javaslatot a magyar zsidóság deportálásának jövő évi hetvenedik évfordulójával kapcsolatban. Az emlékbizottság továbbá véleményezi, koordinálja ezeket a programokat, és az erre a célra előirányzott közpénzek felhasználásával kapcsolatban döntéseket készít elő.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat szerint a kormány döntésének megfelelően kezdeményezi az érintett szervezeteknél a programok megvalósításához szükséges lépéseket, összehangolja a feladatok végrehajtását, valamint az érintett miniszterrel együtt, a közpénzek felhasználásával kapcsolatos döntés-előkészítést is elvégzi, és a döntéstervezetet a előterjeszti a kormánynak.

A bizottság elnöke a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János, állandó tagjaik a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium által delegáltak, illetve a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Kovács Zoltán.

A kormány a határozattal felkéri a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközséget, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, a Magyar Tudományos Akadémiát, valamint a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületét, hogy egy-egy állandó tagot delegáljanak a bizottságba, valamint ugyancsak felkéri a Holokauszt Emlékközpont vezetőjét, továbbá az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnökét a bizottság állandó tagjának.

A dokumentum kitér arra, hogy a bizottság ülésének állandó meghívottjai lesznek Izrael, az Egyesült Államok és Németország magyarországi nagykövetei, de a testület dönthet további tagok meghívásáról is. A bizottság elnöke, állandó és eseti tagjai a megbízatásukat díjazás nélkül látják el. A kormányhatározat a közzétételét követő napon lép hatályba.

A Kormányszóvivői Iroda december 20-án közölte az MTI-vel, hogy a kabinet január 1-jével létrehozza a kabinet a Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottságot. A közleményben emlékeztettek, hogy 2014-ben lesz a magyarországi vészkorszak legszörnyűbb fejezetének, a magyar zsidóság megsemmisítésének hetvenedik évfordulója.

BreuerPress


Fotót készítette: Fidesz.hu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!