HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Rogán: A romák lehetőséget jelentenek
„Sokan lesznek a mai vitanap során, akik problémaként tekintenek a hazánkban élő roma kisebbségre. Nekem az a meggyőződésem, hogy a Magyarországon élő romák lehetőséget jelentenek mindannyiunk számára” – fogalmazott Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden a cigányság esélyeiről rendezett parlamenti vitanapon.

Arról is beszélt, a közmunkaprogramok sikert jelentenek, mivel több tízezer embert sikerült bevonni a roma kisebbség köreiből is a közfoglalkoztatási programokba.Kifejtette: a romák sikeres felzárkóztatása hazánk számára lehetőség arra, hogy közösen érjünk el sikereket a gazdaság és kultúra terén Európában. Hozzátette: ha a lehetőséget ki akarjuk aknázni, akkor a felzárkóztatás útjára kell koncentrálni. „Ez meggyőződésünk szerint két dologból áll; az egyik a tanulás, a másik a munka” – szögezte le a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.




Rogán Antal parlamenti vezérszónoklata


http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=186465

A fiatalokat elsősorban tanulási lehetőséghez, az idősebbeket pedig munkalehetőséghez kell juttatni – vélekedett. Ezzel összefüggésben Rogán Antal hangsúlyozta: a halmozottan hátrányos helyzetből indulók sokszor azért nem érnek el sikereket, mert nem jutnak hozzá olyan alapvető „tudásokhoz”, amely ahhoz kell, hogy valaki sikeresen helytálljon az oktatási rendszerben. Hozzátette: márpedig az iskolai végzettség – főleg az alapfokú tudás -, a munkaerőpiacon való boldoguláshoz elengedhetetlenül fontos.

Amennyiben nem tudunk az oktatás terén előrelépést elérni, akkor nagy esély van arra, hogy a hátrányos helyzet reprodukálására kerül sor – húzta alá a frakcióvezető. Ezzel összefüggésben rámutatott: minden olyan erőfeszítés, amely megfelelő iskoláztatáshoz juttatja a roma fiatalokat, az a jövőbe tett komoly befektetés.

Rogán Antal felidézte az első Orbán – kormány idején indított Útravaló – MACIKA ösztöndíjprogramot, melynek kapcsán kifejtette: a 2011 – 12-es tanévben a programban összesen 20204 tanuló és 10197 mentor vesz részt, hozzátéve, hogy az újonnan belépett tanulók száma meghaladja a 11400 főt. A frakcióvezető kiemelte: a programban résztvevő diákok túlnyomó többsége roma származású. Az ilyen programok a sikerhez vezető út garanciáit jelentik – vélekedett.

Rogán Antal a roma társadalom felzárkóztatásának további eszközeként említette, hogy bizonyos támogatások, – mint például a családi pótlék - kifizetését az iskoláztatáshoz kötik. Sokan gondolták erről az intézkedésről, hogy egyfajta kényszer szülte – fogalmazott Rogán Antal, rámutatva, hogy a kormányzó pártszövetség szerint ez sokkal inkább ösztönzés, “hogy a fiatalokat tényleg elvigyék az iskolába”.

A közmunkaprogramok sikert jelentenek

Sokat beszélünk arról, hogy Magyarországon kell roma értelmiség, ez igaz. Az a jó, ha minél nagyobb számban részesülnek a romák felsőfokú oktatásban minél többen szereznek felsőfokú végzettséget, de az alapkérdés valahol mégiscsak az, hogy megszerezhető-e a legszélesebb kör számára az az alapvető ismeret, ami később a szakiskolai végzettséghez, illetve a munkaerőpiacon való sikeres boldoguláshoz szükséges – vélekedett Rogán Antal.

Leszögezte: mindig azt vallották, hogy az az ország tud sikeres lenni, amelyben a munkára való ösztönzés úgy valósul meg, hogy senki ne juthasson segély révén több jövedelemhez, mint a munka által, ezért a közmunkaprogramok indításánál is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az onnan szerezhető jövedelem meghaladja azt az összeget, amit az alapvető segélyezési programok biztosítanak. Ez is egyfajta ösztönzés legyen abban a tekintetben, hogy minél többen végezzék a munkájukat – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

A közmunkaprogramok sikert jelentenek, hiszen több tízezer embert sikerült bevonni a roma kisebbség köreiből is a közfoglalkoztatási programokba, és a cél az, hogy ezt bővíteni tudjuk – húzta alá Rogán Antal, aki szerint az igaz sikert az jelentené, ha a munkavállalók a munkaerő piacon is képesek lesznek boldogulni.

A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője úgy folytatta, ehhez az szükséges, hogy minél többen úgy tekintsenek a magyarországi romákra, mint akikben megvan a lehetőség, hogy sikeres szakmunkások legyenek, és akik legalább annyira sikeresen helytállhatnak a munkaerőpiacon, mint bárki más. Rogán úgy vélte, az ehhez vezető programok sikeresen állnak össze. Mint mondta, a kormány komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy az elképzelések megvalósulhassanak.

Az elmúlt időszak kormányzati döntéseiben, a kormányzat szerkezetének kialakításában egyértelműen megjelent, hogy mi, a magunk részéről lehetőségként gondolunk a Magyarországon élő roma honfitársainkra. Szeretnénk, ha sikeresek lennének az életben, a tanulásban és a munkában. Ezen kell dolgoznunk – zárta szavait a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.

BreuerPress


Fotót készítette: Fidesz.hu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!