HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Pintér: Ne lehessen embereket a származásuk miatt kirekeszteni!
belügyminiszter felhívta a figyelmet arra: keményen fel kell lépni minden olyan törekvéssel szemben, amely veszélyezteti a demokratikus társadalmat, az emberi és szabadságjogok érvényesülését. Gátat kell vetni a szélsőséges és kirekesztő megnyilvánulásoknak, ezek ugyanis ma is veszélyt jelentenek – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: a gyűlölködés, az antiszemitizmus, a rasszizmus mindig mérgező és elfogadhatatlan, “ha ezt elismerjük, és eszerint cselekszünk, akkor van esélyünk, akkor megtaláljuk azokat a közös erkölcsi alapokat, amelyekre életünket, országunkat és jövőnket építhetjük”. Reményének adott hangot, hogy az irracionalitás, az embertelen gyűlölet soha többé nem tér vissza Magyarországra, és hogy soha többé nem nyer teret az a kirekesztő eszme, amelynek jegyében származásuk, vallásuk vagy etnikai hovatartozásuk miatt üldöznek embereket.
Raoul Wallenberg svéd diplomata 1944-ben útlevelekkel, védett házak létesítésével mintegy 200 ezer zsidó ember megmentésében működött közre., és példáját sokan követték, diplomaták, egyházi és világi személyek – idézte fel Pintér Sándor. Mivel a diplomata száz éve született, a magyar kormány 2012-t Wallenberg-évvé nyilvánította – tette hozzá.
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amelyben egyebek mellett az állt, hogy “a meggyilkoltak halálával súlyos veszteség érte nemzetünket. Mindannyiunk számára a büszkeség forrása azon emberek tette, akik életet mentettek”.
Orbán Viktor levelében úgy fogalmazott: “kormányom a jövőben is együttműködik Izrael állammal ebben a fontos kérdésben, valamint továbbra is mélyen elkötelezettek maradunk amellett, hogy a holokauszt emlékének kiemelt helyet biztosítsunk politikai napirendünkben”.
Beszédében a nagykövet kiemelte: a közömbösség volt a legfőbb oka annak, hogy a soá megtörténhetett, “az emberiség (…) a legrosszabb arcát mutatta. Ez az erkölcsi összeomlás, a cserbenhagyás és az árulás, az elkövetők, az együttműködők és a közömbösek világa volt” – mondta.
Akik életük kockáztatására is készek voltak, hogy megmentsék az üldözötteket a náciktól és a kollaboránsoktól, azok kaphatják meg “körültekintő megfontolás után” az 1953-ban alapított jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől a Világ Igaza címet – fogalmazott. A díjat eddig 24 355-en kapták meg, köztük 791 magyar – emlékeztetett.
A nagykövet szerint a médiának nagy felelőssége van abban, hogy ezek a témák a nyilvános vita részévé váljanak, és megerősítsék a magyar társadalom demokratikus értékeit. A gyűlöletbeszéd és a véleménynyilvánítás szabadsága közötti határokat világosan fel kell ismerni – hívta fel a figyelmet.
Ilan Mor az MTI-nek az ünnepség után elmondta: a szélsőséges rasszistáknak “meg kell magyarázni, hogy tévednek”, a szélsőjobboldali parlamenti pártokkal szemben pedig a mindenkori kormánykoalícióknak kell fellépniük. Példaként hozta fel, hogy Izraelben is volt olyan szélsőséges párt, amely radikálisan akart fellépni az arabok ellen, de a kormányzat nem engedte őket érvényesülni.
Az egyik kitüntetett, Krommer Károly fia, Krommer Mihály az ünnepségen úgy fogalmazott: vallása és hovatartozása miatt nem szabad senkit üldözni, a zsidó és a keresztény vallás egyaránt azt várja el híveitől, hogy “szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.
A tizenegy posztumusz elismerés egy részét családtagok vették át, akinek nincs élő rokona, annak a díját a Jad Vasem Intézetben őrzik majd, egy kitüntetést pedig később vesz át egy hozzátartozó.
Az eseményen megjelent Boross Péter és Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Fónagy János közlekedésügyi és L. Simon László kulturális államtitkár, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Bíró László katolikus püspök, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnöke, Kalota József ortodox érseki vikárius, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke és a diplomáciai testület több képviselője is.

BreuerPress


Fotót készítette: BreuerPress
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!