HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Iráni atomprogramról szóló határozat
Iráni atomprogramról szóló határozat a NAÜ KormányzótanácsábanA Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Kormányzótanácsa határozatot fogadott el, amelyben súlyos fenntartásokat fogalmaz meg az iráni nukleáris programmal szemben.

A nyugati országok által kezdeményezett határozat felszólítja Iránt
a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel történő teljes
együttműködésre, beleértve a szervezet ellenőreinek feltétel nélküli
beengedését az ország nukleáris létesítményeibe.

A döntés hátterében az a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által is megerősített feltételezés áll, hogy Irán nemzetközi ellenőrzés nélkül folytatott urándúsítási tevékenysége katonai célokat szolgálhat. Irán válaszul figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy az elfogadott határozat következtében alacsonyabb szintre kerülhetnek a Nemzetközi
Atomenergia Ügynökséggel fenntartott kapcsolatai.

Irán számára ugyanakkor jelzésértékű lehet, hogy a nyugati nagyhatalmak mellett a határozatot Oroszország és Kína is támogatta. Magyarország a 35 tagú Kormányzótanács tagjaként a szavazáson szintén igennel voksolt.
Magyarország Bécsi Állandó ENSZ Képviselete, 2012. szeptember 13.

BreuerPress


Fotót készítette: Online
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!