HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Áder: Nincs értelme baloldali, vagy jobboldali diktatúrákról beszélni
A diktatúrákkal szembenéző demokrataként nem elég azt mondani, hogy az áldozatok oldalán állunk, ki kell mondani azt is: elkötelezettek vagyunk a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés mellett – fogalmazott Áder János köztársasági elnök köszöntőjében.

Hangsúlyozta: e három érték nem véletlenül tartozik azok közé, amelyeket a diktatúrák elsőként igyekeznek felszámolni, ezért vigyázni kell, hogy azok minden generációnak követhető és követendő értékei maradjanak. Áder János kifejtette: nincs értelme baloldali, vagy jobboldali diktatúrákról beszélni, az áldozatoknak ugyanis mindegy, hogy a szocializmus, a kommunizmus, vagy a fasizmus nevében követtek el velük szemben embertelen tetteket.

Bibó István szavait idézve a köztársasági elnök rámutatott: demokratának lenni annyit jelent: nem félni. Ezt Áder János azzal egészítette ki: egy demokrata azt is tudja, hogy minden ember szabadnak születik, olyannak, akit mindenféle megkülönböztetés nélkül másokkal egyenlőként ítélnek meg. Minden olyan tett, szó vagy gondolat, amely e szabályokat kétségbe vonná, az árt a demokráciának – tette hozzá. Hogy a diktatúra árnyékát örökre távol tartsuk kontinensünktől, erre az egyszerű igazságra kell emlékeznünk minden nap – húzta alá. Az Európai Parlament 2009-es állásfoglalására emlékeztetve az államfő kiemelte: mindaz, amiről múltunk kapcsán beszélünk, arról szól, hogy milyenné alakítjuk jövőnket, ez a mi felelősségünk.

Az államfő után Horváth János, az Országgyűlés korelnöke szólt a konferencia résztvevőihez. A fideszes politikus angolul elmondott beszédében felidézte életútját, amelynek során 1944-ben a Szabad Élet Diákmozgalom tagjaként részt vett a nemzeti ellenállásban, amiért a nyilasok halálra ítélték, majd 1947-ben koholt vád alapján kényszermunkára ítélték, az 1956-os forradalom után pedig az Egyesült Államokba emigrált.

BreuerPress


Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!