HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Rogán: Én látom azokat a közös pontokat
Ősz végére megszülethet a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal – mondta csütörtökön a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek, miután részt vett a Magyarország nemzetközi megítéléséről rendezett pódiumbeszélgetésen a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.

Rogán Antal kifejtette, hogy amikor Magyarország gazdasági tárgyalásokat folytat, annak lehetnek gazdasági előfeltételei, de politikaiak nem.

“Furcsának tartottuk az elmúlt fél évben, hogy az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal úgy kellett tárgyalóasztalhoz ülnünk, hogy egyáltalán nem gazdasági kérdésekben kellett a magyar kormánynak állást foglalnia, illetve döntéseket hoznia. Nem szeretnénk ebbe a fázisba visszakerülni, amikor politikai előfeltételeket támasztanak olyan gazdasági segítségért, amely lényegesen kevesebb, mint amit más európai országok kaptak az elmúlt két esztendőben” – mondta a frakcióvezető.

Rámutatott: a magyar kormány nem akar hitelt felvenni, csak pénzügyi garanciális biztosítékot kér, ehhez képest más európai uniós államok százmilliárd eurókban mérhető mértékű támogatást és hitelt kaptak ugyanattól a brüsszeli bizottságtól és ugyanattól a Nemzetközi Valutaalaptól.

Az MTI kérdésére, hogy mennyire látja közelinek a megegyezés lehetőségét az IMF-fel, Rogán Antal azt válaszolta: a Nemzetközi Valutaalappal érdemi tárgyalások zajlottak a napokban, ennek alapján ősszel folytathatók a tárgyalások.

“Én látom azokat a közös pontokat is, amelyek alapján haladni tudunk: az IMF is elismeri, hogy jó a 2012-es költségvetés, teljesíthető a hiánycél. A másik ilyen, hogy a Széll Kálmán Tervet jónak és elfogadhatónak tartják. Ez lehet az IMF-fel folytatandó őszi tárgyalások alapja: várjuk a Valutaalap javaslatait, de a kormány is készül konkrét javaslatokkal, és az én meglátásom szerint reális lehetőség, hogy ősz végére egyetértésre, akár megállapodásra is jussunk” – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Rogán a tusnádfürdői pódiumbeszélgetésen kitért Magyarország nemzetközi megítélésre is. Szerinte a nyugati bírálatok hátterében az áll, hogy a magyar kormány a megörökölt adósságterheket nem akarta kizárólag a választókkal megfizettetni, hanem kiterjesztette a közteherviselést a bankokra, az energiaszektorra, a kereskedelemre és a távközlési szektorra is, márpedig ez sérti az illető gazdasági szereplők érdekeit.

“A nemzeti kormányoknak a saját adófizetőik oldalára kell állniuk a multikkal szemben. A felhatalmazást a választóktól, nem a multiktól kapták” – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Tusnádfürdőn.

BreuerPress


Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!