|
Ahogy Shakespeare mondta, a játékot mindig úgy kell játszani, hogy senki más ne vehesse észere, hogy csupán játék a játék. Ahogy mondani szokták: - Isten mindenkinek megadja ami jár, a jóknak és rosszaknak is. Soha nem késik, és soha nem siet!
Ám a krónikus hazudozók egyet felejtenek el, hogy az emberek többsége nem hülye, csupán nem szól egy darabig, ameddig a hazudozó át nem lép egy bizonyos határt...
Előbb utóbb a hazug emberek mindenki előtt lebuknak, vagy már le is buktak, csak áldozataik a becsapottak még hallgatnak!
A beteges hazudozók, akkor válnak igazán veszélyessé, amikor már maguk is elhiszik mindazt, amiről korábban még tudták, hogy mindaz csupán a képzeletük szüleménye!
Az egész életük örök hazugságok láncolata!
Nincs olyan ember, akihez őszinték lennének - lehetnének -, mindenkinek szemrebbenés nélkül az arcába hazudnak!
Persze éljék ők is az életüket...
De milyen élet az, ahol folyton attól kell rettegniük, hogy már belegabalyodnak abba, hogy kinek mit hazudtak, és hogyan tudják majd magukat egy újabb, gyenge hazugsággal kivágni?
Komolyan mondom, én sajnálom őket!
Bagi László újságíró jegyzete
|
