A nagyszüleim még azt mondták nekem, soha ne ítéljek elsőre!
Egy darabig próbáltam is, így élni az életemet, félredobva azt a bizonyos első megérzést, pláne, ha negatív volt, és észérvekkel, gondolatokkal másfelé terelni magam, hogy ahogy felmenőim mondták, ne ítéljek elsőre.
|
|
Ez egy hibás tézis, felejtsük el, bármennyire tiszteljük is szüleink, nagyszüleink!
Ám az élet bebizonyította nekem, hogy mindig az első megérzés a jó!
Például, ha a boltban leveszel egy friss kenyeret a polcról, legyen az első, amely felé ösztönösen nyúlsz!
Ami viszont sokkal, de sokkal fontosabb, és még nagyobb hatással van, lehet az életedre, ha valakivel elsőre találkozol, kezet fogtok, és a szemébe nézel!
Ilyenkor a megérzésed, az a bizonyos első megérzés, mint természetes védelmi, riasztórendszerünk, a belénk kódolt ősi hetedik érzék megmutatja, hogy akivel épp szemben állunk, abban a testben pozitív vagy negatív energiák laknak, ezáltal jó vagy rossz ember valójában.
Soha ne ítéljünk meg valakit, vagy valamit annak alapján, hogy mások mit mondanak róla!
De az ősi hetedik érzékünket, az első megérzésünket, amit a személyes érintkezés, találkozás vált ki belőlünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert az nem csal meg soha.
Támaszkodjunk erre az ősi erőre, a megérzésre, akkori is, ha negatív riasztást kapunk tőle, és akkor is, ha pozitív jeleket küld felénk!
Bagi László újságíró jegyzete
|
