HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Holnap indul az első kínai nő a világűrbe
Szombaton indul a világűrbe Kína első űrhajósnője, aki ráadásul a távol-keleti ország űrprogramjának eddigi legambiciózusabb küldetésében vesz majd részt. A 33 éves Liu Jang egyébként a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg repülő őrnagya, és ő is ott lesz a hétvégén akkor, amikor a három űrhajóst szállító Sencsou-9 jelzésű űrjármű csatlakozni fog a már Föld körüli pályán keringő Tienkung-1 űrállomáshoz - irja a Kitekinto.hu

Óriási érdeklődés övezi a kínai űrprogram következő nagy lépését, a jövő hétre tervezett, emberi irányítással végrehajtott csatlakozást a kínai űrállomáshoz. A tíznapos küldetés során a három kínai tajkonauta össze fog kapcsolódni a tavaly ősszel felbocsátott Tienkung-1 űrállomással, ahol több kísérletet végeznek majd el. A dokkolás azért is lenne komoly fegyvertény, mert ez eddig még csak a két korábbi szuperhatalomnak, az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak sikerült.

A sikeres, ember által irányított dokkolás fontos lépése a kínai űrprogramnak, ugyanis a későbbi kínai Holdra szállás egyik előfeltétele a mostani művelet sikeres lebonyolítása. Az óvatosság miatt egyébként nem száll át mind a három űrhajós a Tiengkunkra, egyikük a biztonság kedvéért a Sencsouban fog maradni.

A mostani repülés több szempontból is úttörő lépést jelent majd: most küld Kína először nőt az űrbe, illetve Csing Haj-peng, a személyzet második tagja lesz az első kínai, aki már kétszer is járt a világűrben. A kínai űrprogram szóvivője az indulás előtti sajtótájékoztatón optimistán nyilatkozott a sajtó megjelent képviselőinek. Vu Ping elmondta, hogy a nők részvétele az űrprogramban segíteni fogja a kiképzést, illetve fontos információkkal szolgál majd a nők űrrepülésének fizikai is fiziológiai feltételeiről. Ezen kívül a küldetés „tovább erősíti majd az űrprogram társadalmi hatásait, és megerősíti a kínai nőkről kialakult pozitív képet”, jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A China Daily jelentése szerint a tavaly szeptemberben felbocsátott űrállomás készen áll a csapat fogadására. A dokkolóegység rendben működik, ezt egy korábbi repülés során, a számítógépek által irányított Sencsou-8 küldetésben már ellenőrizték. Az űrállomás jelenleg mintegy 343 kilométer magas pályán kering a Föld körül, miközben péntek délután elkezdik feltölteni az űrhajót pályára állító Hosszú Menetelés 2F típusú hordozórakétát. A kínai űrállomás egyébként a hetvenes években felbocsátott amerikai Skylab-hez hasonló, mind méretben, mind felszereltségben, így jelentősen kisebb, mint a nyugati és orosz együttműködésben megépített Nemzetközi Űrállomás (ISS).

Kitekinto.hu



Fotót készítette: Online
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!