HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Lázár: El kell érni az érdekek összehangolását
Lázár János szerint a kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét. Vissza kell adni a reményt – mondta a Délmagyarországnak Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, aki júniustól a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként folytatja majd munkáját.

“Magyarországon nem demokratikus deficit van, hanem szociális. Ez a legsúlyosabb probléma. Nagyon sokan nem látják a jövőt, elvesztették a reményt. Az elmúlt években mindenki meghozta a maga áldozatát, most már a sikernek kell jönnie” – fogalmazott a pénteken megjelent interjúban a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki azt is elárulta a lapnak, családjával nem költözik a fővárosba, és polgármesteri működését sem befejezi, hanem megszakítja.

Lázár János jövőbeni feladatával kapcsolatban kifejtette, Orbán Viktor miniszterelnök arról tájékoztatta a frakciót és a kormányt, hogy érdemi változást tervez a kormányzásban. Ennek a lényege, hogy a következő időszakban a kormányzati munka politikai koordinációjának, összehangoltságának erősebbnek kell lennie. A vidék elképzelései, tervei, vágyai be kell, hogy épüljenek a kormányzati munkába, és ennek meg kell jelennie az uniós források elosztásában is. Az elkövetkező kormányzás legfontosabb iránya a vidékfejlesztés – fejtette ki.

A fideszes politikus kitért arra, hogy zajlik a nagy rendszerek átalakítása, az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás megújítása. Mint mondta, a demokratikus keretek, a törvények megvannak, meg kell tölteni ezeket tartalommal. El kell érni az érdekek összehangolását, azt, hogy jól működjenek ezek a rendszerek. Hogy sikeres legyen a kormányzás – közölte Lázár János.

Lázár János államtitkárként a Miniszterelnökség szervezetében is változásokat tervez: lesz parlamenti helyettes államtitkárság, amely a miniszterelnök parlamenti munkáját szervezi, és politikai programjának érvényesülését követi a jogalkotás folyamatában. A stratégiai helyettes államtitkárság a Magyarországon működő különböző stratégiai központok véleményét, kritikáját, javaslatait próbálja meg ötvözni, annak érdekében, hogy nyomon kövesse, a választási programhoz képest a kormány teljesítménye hol tart. A harmadik egy koordinációs csoport lesz, amely azon dolgozik, hogy a vidék, a választókörzetek érdekei érvényesüljenek.

BreuerPress


Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!