HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Orbán: Szükség van Lázár János tudására és tapasztalatára
Az önök polgármesteréből nem akarunk pesti politikust csinálni, azt szeretnénk, ha vásárhelyiként végezné államtitkári feladatait, és a vásárhelyi ügyek avatott szószólója lenne a kormányban - hangsúlyozta Orbán Viktor a hódmezővásárhelyi közgyűlés rendkívüli ülésén, pénteken. Ugyanitt Lázár János kijelentette: Hódmezővásárhely a rendszerváltozás győztese, mert minden veszedelem ellenére, számos sikert tudhat magáénak az elmúlt huszonkét évben.

Köszönet az összes hódmezővásárhelyi polgárnak a támogatásáért, akik a nehéz időkben is biztatásukkal, elismerésükkel és imádságukkal segítettek, hogy ki tudjunk tartani közös célunk mellett – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök a nemzeti ügyek kormányának első két éves tevékenységét értékelve hangsúlyozta, kevés ország vagy kormány vágta ekkora fába a fejszéjét, mint mi. Emlékeztetett, 2010-ben Európa legbetegebb embere nem Görögország, hanem Magyarország volt. Legfontosabb célunk a kormányváltást követően az volt, hogy hazánkat visszafordítsuk a görög útról – tette hozzá. Ennek kapcsán kifejtette, saját lábára kellett állítani az országot, hogy ne szoruljunk külső segítségre.

Csak katasztrófával végződhetett volna az akkori állapot – utalt a kormányfő arra, hogy tízmillió magyar állampolgárból csupán 2,6 millió dolgozott, megjegyezve: „homokra nem lehet életet építeni”. Hozzáfűzte: legalább ötmillió embernek kell dolgoznia Magyarországon. Ezzel összefüggésben rámutatott, jó irányba haladunk, hogy elérjük céljainkat, és jó esély van arra, hogy Magyarországot a ciklus végére kiváltsuk a zálogból.

A kormányzat személyi változásaira utalva a miniszterelnök úgy fogalmazott: „megfelelő embereket kerestünk a megfelelő helyre, és úgy illik, hogy őket közösségüktől ki kell kérni”. „Szeretném kölcsönkérni az önök polgármesterét, mert lenne itt egy kis munka” – fordult a kormányfő a vásárhelyeikhez. Orbán Viktor felidézte a sikeres hódmezővásárhelyi városfejlesztési programot és a rendszerváltás óta elért választási győzelmeket. Ezzel összefüggésben rámutatott, Hódmezővásárhely hazánk egyik legtiszteletreméltóbb városa. Hozzátette, a település fejlődése az itt élők munkájának köszönhető.

A közösség értő támogatása nélkül a legambiciózusabb politikus sem tudná a város oktatási rendszerét újjászervezni – jelentette ki. Mint mondta, a dél-alföldi város az országban elsőként hajtotta végre oktatási integrációs programját, melynek köszönhetően ma már nincs a településen olyan oktatási intézmény, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya 20 százalék felett lenne. Emellett a miniszterelnök szólt a helyi népegészségügyi program sikeréről, az ügynökügy sikeres helyi rendezéséről, valamint a virágzó kultúráról is.

Orbán Viktor köszöntőjében a helyi beruházásokról szólva elmondta, hamarosan megkezdődik egy 22 kilométeres vasúti pálya-korszerűsítés, melynek révén Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között közvetlen összeköttetés létesül. A kormányfő megemlítette a 47-es elkerülő út építését is. Nemcsak a környezeti ártalmakat csökkenti, de gazdasági lehetőségeket is teremt az új útvonal – fűzte hozzá. Említést tett még a vásárhelyi katonai laktanya jövőbeni korszerűsítéséről és fejlesztéséről és az állomány létszámbővítéséről. Mindezeken felül a helyi tudományos élet fejlődése is új lendületet kaphat a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi főiskolai karának újjászervezésével. A tervek szerint a főiskolán mezőgazdasági ismereteket sajátíthatnak el a hallgatók, illetve a megújuló energiaforrások kutatásának szakképzésére is lehetőség nyílik.

Az önök polgármesteréből nem akarunk pesti politikust csinálni, azt szeretnénk, ha vásárhelyiként végezné államtitkári feladatait, és a vásárhelyi ügyek avatott szószólója lenne a kormányban – emelte ki Orbán Viktor. A miniszterelnök szavait azzal az üzenettel zárta: „nem kell otthagynod az otthonod, hogy fontos légy a hazádnak, ne legyenek első és második számú régiók, közösségek és polgárok Magyarországon.”

Lázár János felidézte, államtitkári kinevezésekor arra kérte a kormányfőt, hogy tájékoztassa a képviselőtestületet Hódmezővásárhely és a kormány jövőbeni együttműködéséről. Ezért van most itt a miniszterelnök – tette hozzá. Hódmezővásárhely a rendszerváltozás győztese, mert minden veszedelem ellenére, számos sikert tudhat magáénak az elmúlt huszonkét évben; 2012-ben pedig már kijelenthetjük, hogy a település révbe ért – szögezte le.

A miniszterelnökhöz fordulva kijelentette: Orbán Viktor is követte és támogatta a város sorsát, és 2010 után részese is volt a nehézségek leküzdésének. Akkor, akárcsak most, a kormányfő igaz szövetségese volt minden vásárhelyinek – húzta alá.

A vidék érdekeit szeretném szolgálni a kormányban – hangsúlyozta Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén, ahol bejelentette, elfogadja Orbán Viktor felkérését a Miniszterelnökség államtitkári posztjára, ezért polgármesteri tisztségéről a törvényes határidőn belül lemond.

A közös munkánk során az ön kormányában mindvégig a vidéki érdekeket fogom szolgálni – fordult Lázár János a miniszterelnökhöz.

Nincs olyan települése az országnak, ahol a helyiek, a lokálpatrióták ne értenének egyet abban, hogy a legfontosabb a következő időszakban, hogy Magyarország talpon maradjon, és végre valódi közösség legyen – fogalmazott a politikus.

Lázár János történelmi párhuzamot vont a jelenlegi helyzet és az 1920-at követő időszak között. 1920 után lehetett talán hasonló baj Magyarországon, mint amilyenben mi jártunk a rendszerváltozást követő húsz évben - mutatott rá. 1920-ban a magyar kormány úgy döntött, hogy a szétszakított Magyarország településeit szövetségeseinek tekinti – idézte fel, hozzátéve: a miniszterelnök úr pontosan tudja, hogy ennek a szövetségnek volt köszönhető Kecskemét, Debrecen, Szeged és megannyi vidéki város fejlődése. "De Hódmezővásárhelyi is e szövetségnek köszönhette, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is talpon tudott maradni" – emelte ki a polgármester.

Ezekben az években a város gazdasági konszolidációjában, a munkahelyek megteremtésében és az újjáépítésben, és Vásárhely megerősítésében döntő szerep jutott a kormányzatnak, az akkori törvényhatóság jogú városnak és képviselőtestületnek - mondta. Akkor Teleki Pál, majd Bethlen István kormánya úgy döntött, a településeket szövetségesnek tekinti – fűzte hozzá.

A rendszerváltozás után Hódmezővásárhelynek nem adatott meg a lehetőség, hogy a kormány szövetségese lehessen – emlékeztetett Lázár János. Még az első Orbán-kormány idején sem, mert akkor huszonkét hónapon át a hódmezővásárhelyieket lekötötte a civakodás, a veszekedés – fűzte hozzá. A város 2002 után sem lehetett a kormány szövetségese, mert "a város következetes politikai álláspontjának következetes büntetés lett a jutalma" - fogalmazott.

„A hódmezővásárhelyiek nevében azt kérem Orbán Viktortól, ne fordulhasson elő többet, hogy politikai hovatartozásuk alapján különbséget tesznek az egyes települések között” – jelentette ki.

Hódmezővásárhely nyugalomra, békességre és fejlődésre vágyik – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a következő két évnek és az azt követő időszaknak is erről kell szólnia. „Soha nem adnám fel hódmezővásárhelyiségemet, és a jövőben is városomat szeretném szolgálni” – zárta szavait.

fidesz.hu/BreuerPress


Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!