HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Lázár lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár
Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az IMF-főtárgyalói poszton Fellegi Tamást Varga Mihály követi. A kormányfő emellett beszélt a pénzügyi tranzakciós adóról, a francia és a görög választásról, valamint a romániai magyar politikai szervezetek együttműködésének szükségességről.
Lázár Jánost – aki el is vállalta a Miniszterelnökség vezetését, így le kell mondania hódmezővásárhelyi polgármesteri posztjáról – Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, a parlament gazdasági bizottságának elnöke válthatja a Fidesz-frakció élén – közölte a kormányfő, a Fidesz elnöke. Elmondta, pártja elnöksége is támogatja, hogy Rogán Antalt javasolja a képviselőcsoportnak a frakcióvezetői posztra.

A Miniszterelnökséget jelenleg vezető államtitkár, Varga Mihály június 1-jétől Fellegi Tamás utódja lesz, vagyis tárca nélküli miniszterként ő vezeti majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat.

Fellegi Tamás elvégezte a munkát, amivel megbíztuk – mondta Orbán Viktor. “Nagyon nehéz munkát végzett el, hálás vagyok azért a teljesítményért, amit nyújtott. Az egész ország köszönettel tartozik neki: óriási ellenerők munkálkodásának közepette elérte, hogy meg tudjuk kezdeni a tárgyalásokat Magyarország pénzügyi lehetőségeinek bővítéséről az IMF-fel és az EU-val” – fejtette ki a kormányfő, aki szerint ezen a területen a politikai munka véget ért, a tárgyalások meg fognak kezdődni, és egy szakközgazdászra van szükség.

A Miniszterelnökségen a jövőben három államtitkár dolgozik: ketten jogi munkát végeznek majd, a harmadik pedig a kormányfő külkapcsolataiért lesz felelős. Utóbbit Orbán Viktor azzal magyarázta, hogy ennek a területnek nőni fog a jelentősége a következő két évben.

“Megvagyok az egésszel, készen vagyok” – válaszolta a kormányátalakítást firtató kérdésre Orbán Viktor.

BreuerPress



Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!