HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Magyarországon 67 éve ért véget a második világháború
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) a gellérthegyi Szabadság-szobornál megemlékezett arról, hogy Magyarországon 67 éve, április 4-én ért véget a második világháború és a fasiszta-nyilas diktatúra.

A megemlékezésen Horváth János (Fidesz) parlamenti képviselő, az Országgyűlés korelnöke mondott beszédet. A kilencvenéves politikus, aki részt vett a nemzeti antifasiszta ellenállásban, majd az 1945-ben megalakuló nemzetgyűlés tagja lett, az egybegyűltek előtt az összefogás fontosságát hangsúlyozta.

“Tudunk mi, magyarok összefogni, idézzük fel sikertörténeteinket a történelemből, mert amire korábban képesek voltunk, arra ismét képesek lehetünk” – mondta a képviselő. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország a háború utáni néhány évben, a rövid demokratikus időszakában – még a szovjet “gyarmatosítás” évtizedei előtt – példát tudott mutatni a világnak.

Horváth János úgy fogalmazott, hogy 1945-ben eljött, amit “felszabadulásnak gondoltunk, reméltünk és sokunk számára valóban felszabadulás volt”, ami után Magyarország elkezdte a saját életét élni, amíg annak a Szovjetunió, Sztálin diktatúrája véget nem vetett.

A képviselő felolvasta a Szabadság-szobor talapzatán álló feliratot: “Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.”

Horváth János erre utalva azt hangoztatta, hogy a múltról, a hősökről beszélni kell, ezért, mint mondta, szívesen eleget tesz minden meghívásnak, ahol felidézheti azokat a történelmi időket, eseményeket, amelyeket személyesen is megélt.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke azt mondta, a mai gondjaink megoldására is antifasiszta összefogás kell, valamint az, hogy mindenkiben megtalálják az értéket Magyarország boldogulása érdekében.

A megemlékezés résztvevői a rendezvény végén a Szabadság-szobor talapzatánál koszorúkat, virágokat helyeztek el. A koszorúzók között voltak a szlovén, az izraeli, a kubai, a horvát nagykövetség, valamint a Honvédelmi Minisztérium, továbbá a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Magyarországi Antifasiszta Liga képviselői.

BreuerPress


Fotót készítette: BreuerPress
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!