HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Ötpárti egyeztetést kezdeményez a Fidesz-KDNP az államfőjelölésről
Ötpárti egyeztetést kezdeményez hétfő estére a Fidesz-KDNP az államfőjelölés folyamatáról – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

A házbizottság ülésén egyetértés volt arról, hogy a parlament még hétfőn döntsön az államfő lemondásának elfogadásáról. Ezután és a határozathozatalokat követően jöhet létre a pártok közötti egyeztetés – jelentette be Lázár János. A frakcióvezető emlékeztetett, a Jobbik felvetette a közvetlenül választott elnök lehetőségét, az MSZP pedig Sólyom László korábbi államfő személyében megnevezett egy jelöltet is. Ezekről a felvetésekről is szó lesz az ötpárti tanácskozáson.

Magyarországnak az az érdeke ebben a helyzetben, hogy minél hamarabb tisztázódjon a helyzet – válaszolta egy újságírói kérdésre a frakcióvezető.

Schmitt Pál köztársasági elnök úr helyesen járt el – vélekedett Lázár János, ugyanakkor jelezte azt is, hogy pénteken kapott először hosszabb terjedelmű megszólalási lehetőséget az egyetemi vizsgálat lezárulta után az államfő. Ennek kapcsán a politikus rámutatott arra, hogy a köztársasági elnök becsületbeli ügyként kezeli a kisdoktorija körül kialakult helyzetet. Hozzátette: a köztársasági elnök a maga igazáért továbbra is küzdeni fog, ugyanakkor a nemzet egységéért lemond hivataláról. Ez a lépés a köztársasági elnöki intézményt messzemenőkig erősíti – fogalmazott.

Ma is megadnám az igen szavazatomat Schmitt Pál megválasztásához; „a köztársasági elnök számíthat az emberi támogatásunkra, hogy harcát megvívja” – emelte ki a frakcióvezető. Egy másik felvetésre válaszul Lázár János kijelentette: a frakcióban mindenki egyetértett, hogy ez becsületbeli ügy; „ez emberi tisztesség kérdése, és nem politikai haszon vagy veszteség kérdéseként merült fel a mi szemünkben”.

BreuerPress


Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!