|
BP: Nagykövet úr, szinte minden városban lehet önnel találkozni. Miért?
IM: A cél egyértelmű és egyszerű is: hogy bemutassam Izraelt ahogyan ÉN látom, ahogyan szerintem kellene az embereknek látniuk. Nem csak a konfliktus szemszögéből, hanem sok más perspektívát szeretnék bemutatni a magyar lakosságnak, amiről szerintem fontos, hogy tudomásuk legyen. A kultúra, a tudomány, a technológia, az irodalom, a sport és még sok egyéb, ami mind-mind hozzátartozik ahhoz, hogy Izrael egy úgymond normális ország. Fontos, hogy a magyar közönség erről tudomást szerezzen, ezzel foglalatoskodom.
BP: Ezekben a percekben, miközben itt a „Halljad Izrael” című műsort készítjük, Jeruzsálemben, a zsidó állam fővárosában, a Nyugalom Hegyén, örök nyugalomra helyezik azt a 4 toulouse-i áldozatot, akik csak azért hunytak el, mert zsidók voltak.
IM: kedves Breuer Úr, hadd javítsam ki. Nem elhunytak, hanem megölték, azaz meggyilkolták őket. Gyerekek, zsidó gyerekek, akiket csak azért gyilkoltak meg, és ebben egyetértek, mert zsidók voltak. Több százmillió hasonló európai és magyar gyerekhez hasonlóan, éppen iskolába tartottak reggel nyolc óra tájt, hogy tanuljanak, hogy jobb zsidókká és a világnak jobb polgáraivá váljanak. És egyszer csak jött egy bűnös, gyilkos, terrorista, aki néhány lövéssel megfosztotta őket életüktől. Az elmondottak alapján meg is bizonyosodott róla, hogy valóban meghaltak. Véleményem szerint ez ismételten annak a bizonyítéka, hogy a világ felvilágosult erői össze kell, hogy fogjanak, együtt kell, hogy harcoljanak az antiszemita megnyilvánulások ellen, az Iránból, Hezbolla, Hamas és El-Kaida részéről érkező „iszlám terror” ellen, akik pusztán azért szólítanak fel zsidók meggyilkolására, mert hogy zsidók. Nem hagyhatjuk, hogy győzedelmeskedjenek. Az a tény, hogy azokat a fiatal ártatlan gyermekeket Izraelben temetik el, azt bizonyítja, hogy milyen erős és elszakíthatatlan a kapocs Izrael, a zsidó nép hazája, és a világ zsidó közösségei között. Ez egy olyan kapcsolat, amelyet mi, izraeli diplomaták próbálunk erősíteni, és sosem fogjuk hagyni, hogy eltávolodjunk egymástól. Természetesen sem a boldogabb, sem a nehezebb percekben, mint a mai nap, amikor a 4 toulouse-i meggyilkolt gyereket temetjük el.
BP: A műsör péntek délután kerül adásba, amikor is már folynak az előkészületek a Wesselényi utcai Hősök Templomában egy másik megemlékezésre. A már második Argentínában történt terrorcselekmény áldozataira emlékeznek majd meg. Őket is azért ölték meg, mert zsidók voltak, izraeli diplomaták. Mi történt ott, és tudja-e előre, hogy mi lesz a megemlékezésen.
IM: 1992. március 17-én felrobbant egy autó az Argentínában lévő Buenos Aires-i Izraeli Nagykövetség nagy épülete mellett. 28 Izraeli halt meg a robbanásban, diplomaták, helyi argentin nagykövetségi dolgozók, a barátaink, és körülbelül 250 argentin sebesült meg, akiket az a balszerencse ért, hogy éppen a nagykövetség közelében voltak. A robbanás egy terrorcselekmény volt, amiről ma már tudjuk, hogy tervezője Irán, kivitelezője pedig a Hezbolla volt, ugyanaz a terrorszervezet, ami Libanonban működik. Nem felejthetjük el, hogy bár mára már politikai párttá alakult, attól még teljes mértékben terrorszervezetről van szó. Mi, a diplomaták, úgy emlékszünk erre az eseményre, mint a terror elleni, izraeli diplomáciai háború egy fontos eseményére. Mindig azt szoktam mondani, hogy életem során kétszer voltam és vagyok katona: egyszer mind az Izraeli Védelmi Erők egy katonája, hiszen 18 évesen bevonultam és Izrael határait fegyverrel védtem, és amint csatlakoztam Izrael külügyi részlegéhez újból katona lettem, igaz most már öltönyben, akinek úgymond a toll, az írott és kimondott szó a fegyvere. Több ezer más izraeli diplomatával együtt egy régi-új fronton szolgálok, ahol terrortámadások érik az izraeli képviseleteket, nagykövetségeket, amik Izrael Államának szimbólumai. Amikor a terroristák nem képesek megadásra kényszeríteni Izraelt a Közel-Keleten, akkor a szimbólumokat támadják, azt, aki képviseli a szuverén, független Izraelt világszerte. A pénteki megemlékezés rövid lesz, hiszen ez ügyben úgy vélem, hogy a kevesebb mindig több. Egy visszafogott ceremónia lesz, egyértelmű üzenettel, ahol a világ diplomatái egyértelműen kiállnak Izrael mellett a terror elleni harcban. Beszédet mond majd az argentin nagykövet, a Vatikánból a diplomaták legnagyobbika, a családok képviselője, azaz egy izraeli úr, akinek sógornője a nagykövetségen dolgozott és ott gyilkolták meg. Én is mondok majd néhány szót, illetve Fröhlich Rabbi is. Elmondunk egy Kadis-t és egy El Málé Ráhámim imát is. Meghívok mindenkit, aki tud, hogy jöjjön el a helyszínre, és halkan, de hatalmas erővel támogasson bennünket.
BP: Nem rég Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke az Egyesült Államokba látogatott, és kivételesen nem a Palesztinkérdést vitatta meg az amerikai elnökkel, hanem az iráni kérdéssel foglalkoztak. Az aktualitása ennek, ami most Toulouse-ban történt, ami évekkel ezelőtt Argentínában esett meg. Milyen következtetést kell levonnunk, mit kell ebből tanulnia a magyar diplomáciának, illetve Ashton asszonynak?
IM: Véleményem szerint egyértelművé kell tenni, és ezt nem hiszem, hogy ki lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Irán az egész világ békéjére veszélyes. Egyre több ember, és nem csak a szakemberek, illetve a politikusok, hanem az átlagember is kezdi érteni, hogy mit jelent egy vallásos, fundamentalista, zárt Irán, amit erkölcsökben visszamaradott Mulák vezetnek, akiknek világlátása hatalmas távolságra van a demokratikus elvektől, mint a szólásszabadság, az emberi jogok, illetve a nők jogai. És ha egy ilyen állam, aki a modernizációban a negatívat látja, aki ezzel szemben harcolni szeretne, ha egy ilyen országnak nukleáris fegyvere lesz, akkor ezzel a világközösség úgymond összes „játékszabálya” felborul. A kérdésnek nem annak kellene lennie, hogy Izrael vagy Amerika támadni fog-e, hanem hogy milyen lesz a világ, amennyiben Iránnak, egy olyan országnak amit most leírtam, nukleáris fegyvere lesz. A múltból már ismerjük a nukleáris fegyverek jelentőségét. Ez a valódi kérdés. Izraeli miniszterelnökének washingtoni látogatásának célja a közös bátorítás volt két barát között és az álláspontok összehangolása, hiszen Izrael és Amerika valóban azok, azaz barátok, Amerika Izrael legjobb barátja és támogatója. És nem csak a „zsidó hang” miatt, vagy a „zsidó lobbi” miatt, ez nem is játszik közre. Fontos megérteni, hogy a barátság alapja a közös elvek, a demokrácia, az egyenlőség, a nyitottság, és természetesen az, hogy Izrael egy sziget abban a hatalmas áporodott óceánban, amit ma „arab tavasznak” neveznek, én csak „iszlám télnek” hívom. A stabilitás egy szigete egy labilis Közel-Keleten. Ashton asszony az Európai Unió képviselője. Egy dolgot tudok, és ez nem feltétlenül Ashton asszonyra vonatkozik. Tudom, hogy a béke iránti vágy néha elvakít. Előfordul, hogy valaki annyira szeretné elérni a békét, hogy vakokká válunk, hogy a békének mi lesz az ára, illetve hogy milyen út vezet el odáig. Ezeknek a fiókáknak a meggyilkolását Toulouse-ban gázai gyerekkel hozni párhuzamba, már elnézést, de számomra elfogadhatatlan. Szerintem Liebermann külügyminiszter reakciója helytálló volt, nem csak mert ő a főnök, hanem mert helyesen képvisel egy álláspontot, ahogyan azt való. Nem lehet összehasonlítani ártatlan gyermekek lemészárlását, akár zsidókét vagy bármilyen gyereket, mert valamilyen, mert zsidó, vagy fekete, vagy mert bármilyen néphez vagy nemhez tartozik, egy olyan helyzethez, amikor a terroristák maguk használnak gyerekeket élő pajzsként, és most konkrét esetekre gondolok, amik az évek során a Gázai Övezetben történtek. A terroristák tudják, hogy az izraeli katonák erkölcse megfellebbezhetetlen, és nem fognak terroristákra lőni gyerekek közelében, még saját életük kockázata mellett sem. És már előfordult, hogy egy katona azért fizetett életével, mert nem tüzelt a terroristákra, mert azok gyerekek mögött rejtőztek el. Tehát minden tisztelem Ashton asszonyé, de az összehasonlítás elfogadhatatlan. Kérem és javaslom, hogy továbbá is tegyenek meg mindent a békéért, hogy a két fél a Közel-Keleten megegyezzen. De kérem, próbálják meg elkerülni, hogy a cél elvakítsa Önöket. Az izraelieknél jobban senki sem akarja a békét, szinte minden áron is, kivéve önön biztonságunk, Izrael biztonsága, illetve Izrael léte árán.
BP: búcsúzóul, köszönöm Nagykövet Úr, hogy rendelkezésünkre állt, Sabath Sálom.
IM: Sabath Sálom, mindig is rendelkezésére állok Breuer Úr, köszönöm segítségét, hogy Izrael Állam mondandóját továbbítja a magyar hallgatóknak. Köszönöm szépen, és Sabath Sálom.
BP: Nagykövet úr, szinte minden városban lehet önnel találkozni. Miért?
IM: A cél egyértelmű és egyszerű is: hogy bemutassam Izraelt ahogyan ÉN látom, ahogyan szerintem kellene az embereknek látniuk. Nem csak a konfliktus szemszögéből, hanem sok más perspektívát szeretnék bemutatni a magyar lakosságnak, amiről szerintem fontos, hogy tudomásuk legyen. A kultúra, a tudomány, a technológia, az irodalom, a sport és még sok egyéb, ami mind-mind hozzátartozik ahhoz, hogy Izrael egy úgymond normális ország. Fontos, hogy a magyar közönség erről tudomást szerezzen, ezzel foglalatoskodom.
BP: Ezekben a percekben, miközben itt a „Halljad Izrael” című műsort készítjük, Jeruzsálemben, a zsidó állam fővárosában, a Nyugalom Hegyén, örök nyugalomra helyezik azt a 4 toulouse-i áldozatot, akik csak azért hunytak el, mert zsidók voltak.
IM: kedves Breuer Úr, hadd javítsam ki. Nem elhunytak, hanem megölték, azaz meggyilkolták őket. Gyerekek, zsidó gyerekek, akiket csak azért gyilkoltak meg, és ebben egyetértek, mert zsidók voltak. Több százmillió hasonló európai és magyar gyerekhez hasonlóan, éppen iskolába tartottak reggel nyolc óra tájt, hogy tanuljanak, hogy jobb zsidókká és a világnak jobb polgáraivá váljanak. És egyszer csak jött egy bűnös, gyilkos, terrorista, aki néhány lövéssel megfosztotta őket életüktől. Az elmondottak alapján meg is bizonyosodott róla, hogy valóban meghaltak. Véleményem szerint ez ismételten annak a bizonyítéka, hogy a világ felvilágosult erői össze kell, hogy fogjanak, együtt kell, hogy harcoljanak az antiszemita megnyilvánulások ellen, az Iránból, Hezbolla, Hamas és El-Kaida részéről érkező „iszlám terror” ellen, akik pusztán azért szólítanak fel zsidók meggyilkolására, mert hogy zsidók. Nem hagyhatjuk, hogy győzedelmeskedjenek. Az a tény, hogy azokat a fiatal ártatlan gyermekeket Izraelben temetik el, azt bizonyítja, hogy milyen erős és elszakíthatatlan a kapocs Izrael, a zsidó nép hazája, és a világ zsidó közösségei között. Ez egy olyan kapcsolat, amelyet mi, izraeli diplomaták próbálunk erősíteni, és sosem fogjuk hagyni, hogy eltávolodjunk egymástól. Természetesen sem a boldogabb, sem a nehezebb percekben, mint a mai nap, amikor a 4 toulouse-i meggyilkolt gyereket temetjük el.
BP: A műsör péntek délután kerül adásba, amikor is már folynak az előkészületek a Wesselényi utcai Hősök Templomában egy másik megemlékezésre. A már második Argentínában történt terrorcselekmény áldozataira emlékeznek majd meg. Őket is azért ölték meg, mert zsidók voltak, izraeli diplomaták. Mi történt ott, és tudja-e előre, hogy mi lesz a megemlékezésen.
IM: 1992. március 17-én felrobbant egy autó az Argentínában lévő Buenos Aires-i Izraeli Nagykövetség nagy épülete mellett. 28 Izraeli halt meg a robbanásban, diplomaták, helyi argentin nagykövetségi dolgozók, a barátaink, és körülbelül 250 argentin sebesült meg, akiket az a balszerencse ért, hogy éppen a nagykövetség közelében voltak. A robbanás egy terrorcselekmény volt, amiről ma már tudjuk, hogy tervezője Irán, kivitelezője pedig a Hezbolla volt, ugyanaz a terrorszervezet, ami Libanonban működik. Nem felejthetjük el, hogy bár mára már politikai párttá alakult, attól még teljes mértékben terrorszervezetről van szó. Mi, a diplomaták, úgy emlékszünk erre az eseményre, mint a terror elleni, izraeli diplomáciai háború egy fontos eseményére. Mindig azt szoktam mondani, hogy életem során kétszer voltam és vagyok katona: egyszer mind az Izraeli Védelmi Erők egy katonája, hiszen 18 évesen bevonultam és Izrael határait fegyverrel védtem, és amint csatlakoztam Izrael külügyi részlegéhez újból katona lettem, igaz most már öltönyben, akinek úgymond a toll, az írott és kimondott szó a fegyvere. Több ezer más izraeli diplomatával együtt egy régi-új fronton szolgálok, ahol terrortámadások érik az izraeli képviseleteket, nagykövetségeket, amik Izrael Államának szimbólumai. Amikor a terroristák nem képesek megadásra kényszeríteni Izraelt a Közel-Keleten, akkor a szimbólumokat támadják, azt, aki képviseli a szuverén, független Izraelt világszerte. A pénteki megemlékezés rövid lesz, hiszen ez ügyben úgy vélem, hogy a kevesebb mindig több. Egy visszafogott ceremónia lesz, egyértelmű üzenettel, ahol a világ diplomatái egyértelműen kiállnak Izrael mellett a terror elleni harcban. Beszédet mond majd az argentin nagykövet, a Vatikánból a diplomaták legnagyobbika, a családok képviselője, azaz egy izraeli úr, akinek sógornője a nagykövetségen dolgozott és ott gyilkolták meg. Én is mondok majd néhány szót, illetve Fröhlich Rabbi is. Elmondunk egy Kadis-t és egy El Málé Ráhámim imát is. Meghívok mindenkit, aki tud, hogy jöjjön el a helyszínre, és halkan, de hatalmas erővel támogasson bennünket.
BP: Nem rég Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke az Egyesült Államokba látogatott, és kivételesen nem a Palesztinkérdést vitatta meg az amerikai elnökkel, hanem az iráni kérdéssel foglalkoztak. Az aktualitása ennek, ami most Toulouse-ban történt, ami évekkel ezelőtt Argentínában esett meg. Milyen következtetést kell levonnunk, mit kell ebből tanulnia a magyar diplomáciának, illetve Ashton asszonynak?
IM: Véleményem szerint egyértelművé kell tenni, és ezt nem hiszem, hogy ki lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Irán az egész világ békéjére veszélyes. Egyre több ember, és nem csak a szakemberek, illetve a politikusok, hanem az átlagember is kezdi érteni, hogy mit jelent egy vallásos, fundamentalista, zárt Irán, amit erkölcsökben visszamaradott Mulák vezetnek, akiknek világlátása hatalmas távolságra van a demokratikus elvektől, mint a szólásszabadság, az emberi jogok, illetve a nők jogai. És ha egy ilyen állam, aki a modernizációban a negatívat látja, aki ezzel szemben harcolni szeretne, ha egy ilyen országnak nukleáris fegyvere lesz, akkor ezzel a világközösség úgymond összes „játékszabálya” felborul. A kérdésnek nem annak kellene lennie, hogy Izrael vagy Amerika támadni fog-e, hanem hogy milyen lesz a világ, amennyiben Iránnak, egy olyan országnak amit most leírtam, nukleáris fegyvere lesz. A múltból már ismerjük a nukleáris fegyverek jelentőségét. Ez a valódi kérdés. Izraeli miniszterelnökének washingtoni látogatásának célja a közös bátorítás volt két barát között és az álláspontok összehangolása, hiszen Izrael és Amerika valóban azok, azaz barátok, Amerika Izrael legjobb barátja és támogatója. És nem csak a „zsidó hang” miatt, vagy a „zsidó lobbi” miatt, ez nem is játszik közre. Fontos megérteni, hogy a barátság alapja a közös elvek, a demokrácia, az egyenlőség, a nyitottság, és természetesen az, hogy Izrael egy sziget abban a hatalmas áporodott óceánban, amit ma „arab tavasznak” neveznek, én csak „iszlám télnek” hívom. A stabilitás egy szigete egy labilis Közel-Keleten. Ashton asszony az Európai Unió képviselője. Egy dolgot tudok, és ez nem feltétlenül Ashton asszonyra vonatkozik. Tudom, hogy a béke iránti vágy néha elvakít. Előfordul, hogy valaki annyira szeretné elérni a békét, hogy vakokká válunk, hogy a békének mi lesz az ára, illetve hogy milyen út vezet el odáig. Ezeknek a fiókáknak a meggyilkolását Toulouse-ban gázai gyerekkel hozni párhuzamba, már elnézést, de számomra elfogadhatatlan. Szerintem Liebermann külügyminiszter reakciója helytálló volt, nem csak mert ő a főnök, hanem mert helyesen képvisel egy álláspontot, ahogyan azt való. Nem lehet összehasonlítani ártatlan gyermekek lemészárlását, akár zsidókét vagy bármilyen gyereket, mert valamilyen, mert zsidó, vagy fekete, vagy mert bármilyen néphez vagy nemhez tartozik, egy olyan helyzethez, amikor a terroristák maguk használnak gyerekeket élő pajzsként, és most konkrét esetekre gondolok, amik az évek során a Gázai Övezetben történtek. A terroristák tudják, hogy az izraeli katonák erkölcse megfellebbezhetetlen, és nem fognak terroristákra lőni gyerekek közelében, még saját életük kockázata mellett sem. És már előfordult, hogy egy katona azért fizetett életével, mert nem tüzelt a terroristákra, mert azok gyerekek mögött rejtőztek el. Tehát minden tisztelem Ashton asszonyé, de az összehasonlítás elfogadhatatlan. Kérem és javaslom, hogy továbbá is tegyenek meg mindent a békéért, hogy a két fél a Közel-Keleten megegyezzen. De kérem, próbálják meg elkerülni, hogy a cél elvakítsa Önöket. Az izraelieknél jobban senki sem akarja a békét, szinte minden áron is, kivéve önön biztonságunk, Izrael biztonsága, illetve Izrael léte árán.
BP: búcsúzóul, köszönöm Nagykövet Úr, hogy rendelkezésünkre állt, Sabath Sálom.
IM: Sabath Sálom, mindig is rendelkezésére állok Breuer Úr, köszönöm segítségét, hogy Izrael Állam mondandóját továbbítja a magyar hallgatóknak. Köszönöm szépen, és Sabath Sálom.
Breuer Péter
(Breuer Ádám fordította)
|
