Úgy játszott a nézőkkel, ahogy csak akart, az egyik pillanatban sírtak, a másik pillanatban már mosolyt csalt az arcukra csodás játékával. Varázsolt! Elvarázsolta a nézőt. Úgy játszott a lelkük húrjain, hogy mindent elfelejtettek. Csak Seress Rezső létezett, és éledt újra, a színművész és a zongoraművész játéka során. Mintha velünk, köztünk lett volna ez az édes, aranyos ember. ”
Fizetek Főúr…”- mondta s Ekkor elgondolkodtam: - léteznek még ilyen Művészek? Vagy Ő az utolsó? Istenem! – milyen nagy szüksége lenne, szegény, silány, művészvilágunknak a hozzá csak hasonló előadókra! De még talán nem késő. Még van kitől tanulni!
Tóth Éva
