HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Gyásszal a szívében lép Észak-Kórea az újévbe
Gyászol a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népe. December 17-én elhunyt Kim-Dzsong Il, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Honvédelmi Bizottságának elnöke, a Koreai Néphadsereg főparancsnoka.

Kim-Dzsong Il 1994-ben lépett édesapja, Kim-Ir Szen örökébe, és lett a KNDK első számú vezetője. Nehéz időkben vállalta a koreai párt és állam vezetését. A Szovjetunió szétesése után a KNDK elveszítette egyik legfontosabb külső gazdasági forrását. Egymást követő hosszú esztendőkben árvizek és más természeti katasztrófák is sújtották az országot. Az USA ezt a helyzetet igyekezett kihasználni, és végleg leszámolni a szocialista Koreával, véghez vinni azt, amit az 1950-es években, a koreai háború idején nem sikerült. Óriási nyomás nehezedett a KNDK-ra.

A koreai párt Kim-Dzsong Il vezetésével az ország saját erőforrásainak maximális kihasználásában látta a kiutat. Az ország vezetése úgy döntött, hogy a párt mellett a néphadseregnek kell kiemelt szerepet játszania az ország megmentésében. A hadsereg az építő és termelő munka fontos szereplőjévé vált. Bekapcsolódott a fiatalság nevelésébe, a fiatalok foglalkoztatásába.

E politika kapta a Songun, azaz a hadsereg-központú szocialista építés elnevezését. Az eredmény, bármit is állítson a tőkés propaganda, nem maradt el. A KNDK felszámolta a tömeges éhezést, emelkedett az emberek életszínvonala. A koreai nép az oktatásban, a kultúra, a sport fejlesztésében nemzetközi összehasonlításban is jelentős eredményeket ért el. A gazdaságban számos reformintézkedés indult el, bővült a gazdasági együttműködés kínai, orosz, japán, osztrák és más cégekkel.


Kim-Dzsong Il vezetésével a KNDK megőrizte függetlenségét. Megvédte a koreai nép által választott szocialista utat. Új szövetségi viszonyt alakított ki Kínával, gyümölcsöző együttműködést fejlesztették ki Oroszországgal. A KNDK megkezdte a két Korea közötti párbeszédet.

Gyászol a KNDK népe, gyászol a Koreai Munkapárt. Gyászolnak a világban sokan mások, akik tisztelték és tisztelik Korea bátor népét, amely hősiesen küzdött a japán gyarmatosítók ellen, majd a koreai háború pusztításai után helyreállította mindazt, amit az amerikaiak megsemmisítettek.

A Munkáspárt az elmúlt húsz évben mindig is kiállt a koreai nép mellett az USA agresszív politikájával szemben. Védte és gyarapította a magyar és a koreai nép barátságának hagyományait.

www.munkaspart.hu

Fotót készítette: www.ria.ru
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!