HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Kim-Dzsong Il 1942-2011
A KNDK-ban délben helyi idő szerint ágyúlövések dördültek, minden mozdony és hajó sípolt a nép m három perc néma csenddel rótta le tiszteletét Kim-Dzsong Il előtt.

Phenjan központi terén, a Kim-Ir Szen téren záró emléktüntetést rendeztek, amelyen részt vette a KNDK vezetősége is, beleértve Kim-Dzsong Il utódját – legkisebb fiát, Kim-Dzsong Unt.


A tüntetés volt az utolsó hivatalos gyászrendezvény, amelyre a temetést szervező állami bizottság nem hívott meg külföldi vendégeket. A temetést követően az észak-koreai vezető holttestét mauzóleumban helyezik el, ahol édesapja, Kim-Ir Szen nyugszik. A bebalzsamozást orosz szakemberek végzik.

A Moszkvai Orvosi-biotechnológiai Központ szakembereit, akik gondoskodnak Lenin holttestének megőrzéséről, meghívták Phenjanban Kim-Dzsong Il KNDK vezetője bebalzsamozására.

Oroszország reméli, hogy a KNDK-ban zökkenőmentes lesz a hatalomutódlás időszaka. Ezzel kapcsolatban Moszkva arra szólítja az Észak-Koreával szomszédos országokat, hogy mellőzzenek minden olyan lépést, amelyiket Phenjan provokációnak minősíthetne – hangoztatta a Russia Today tévécsatornának adott interjújában Szergej Rjabkov (Сергей Алексеевич Рябков) orosz külügyminiszter-helyettes.

Bagi László - Pesir Albert

www.ruvr.ru

ГОЛОС РОССИИ


Fotót készítette: EPA
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!