HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Lázár: Még az idén megszülethet az MNB-törvény
Az egyházakkal kapcsolatos szabályozás alaptételeit az átmeneti törvényben fogjuk rögzíteni, és az új egyházügyi törvényt pedig legkésőbb szerdán benyújtjuk az Országgyűlésnek – jelentette ki Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezetője emellett beszélt a választójogi törvényhez benyújtott módosító indítványokról és a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos törvényről is.

A Fidesz-frakció azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a héten ülésezzen csütörtökön és pénteken is, a jövő héten pedig december 28-án és 30-án tartson a Parlament plenáris ülést – tájékoztatott Lázár János az ülésezés menetrendjéről.

A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, ennek elsődlegesen az az oka, hogy december 31-ig szeretnének új egyházügyi törvényt alkotni, mivel az alaptörvény életbelépésével szükség van erre a szabályozásra is. Az egyházügyi törvény kapcsán olyan problémákat vélünk felfedezni, amelyek felvetették a közjogi érvényesség kérdését, ezeket szeretnénk rendbe tenni – emelte ki. Mint mondta, az egyházakkal kapcsolatos szabályozás alaptételeit az átmeneti törvényben fogják rögzíteni, és az új egyházügyi törvényt pedig legkésőbb szerdán benyújtják az Országgyűlésnek.

A választójogi törvényhez benyújtott módosító indítványokról szólva Lázár János leszögezte: a frakció az egyfordulós választási rendszer mellett teszi le a voksát. A határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban azt a döntést hoztuk meg, hogy egy szavazati joguk legyen, azzal a megszorítással, hogy az Alkotmánybíróság várhatóan vizsgálni fogja azt, hogy egy magyar állampolgárnak hogyan lehet kétféle szavazati joga – fűzte hozzá. Szólt arról is, hogy az eredeti előterjesztést támogatják a nemzetiségek szavazásával kapcsolatban.

Arról is döntöttünk, hogy még az idén el fogja fogadni az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) kapcsolatos törvényt – jelentette ki. Hozzátette: az átmeneti törvényben megteremtik a lehetőségét annak, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a MNB összevonásra kerüljön.

BreuerPress - Breuer Péter









A politikus ezzel kapcsolatban megjegyezte, a pénteki sajtónyilatkozatok alapján úgy ítélik meg, hogy ezt a bank elnöke sem ellenzi. Rogán Antal módosító indítványai pedig az Európai Központi Bank véleményét figyelembe véve készültek el – fűzte hozzá.

Elhalasztják a titkosszolgálatok átszervezésével kapcsolatos törvénycsomag szavazását, és újabb egyeztetésekre kerül sor. A dohány-kiskereskedelemmel kapcsolatos törvénynek azonban holnap délután megkezdődik az általános vitája – fűzte hozzá Lázár János.









A házszabállyal kapcsolatban elmondta, hogy szándékukban áll a „zárószavazás előtti módosítók rendszerét rendbe tenni”, és a kivételes eljárásra vonatkozó szabályokat is megvitatta a frakció. „Mindenkor lehetősége legyen a kormánynak arra, hogy az aktuális társadalmi, gazdasági helyzet miatt törvényt kezdeményezzen, és 48 órán belül törvény születhessen” – ismertette a politikus a javaslatot. Hozzátette: ezt félévente hat alkalommal tenné lehetővé a törvény.



Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!