HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Az EU követeli Timosenko szabadon bocsátását
Julija Timosenko exkormányfő szabadlábra helyezésének lehetőségéről cikkezett a napokban az ukrán sajtó. A lehetőséget azután kezdték komolyan mérlegelni újságírók és szakértők egyaránt, hogy az Oroszországgal kötött gázszerződések miatt eljárás alá vont, s immár több, mint egy hónapja vizsgálati fogságban lévő ellenzéki vezető sorsa az elmúlt héten szóba került Jaltában is, ahol a hagyományos nemzetközi Ukrajna-konferencia keretében Viktor Janukovics elnök európai diplomatákkal és politikusokkal találkozott.

Mint köztudott, az EU következetesen kitart Timosenko szabadon bocsátása mellett, s ezt az elmúlt hetekben többen, több ízben is nyomatékosan az ukrán elnök tudtára adták. A pravda.com.ua internetes portál információi szerint az ukrán államfő és az európai diplomaták ezúttal már az ellenzéki politikus szabadon bocsátására vonatkozó terv részleteiről is egyeztettek. Ezek szerint a terv végső célja kivonni a büntetőtörvénykönyv hatálya alól azt a cikkelyt, amely alapján a volt kormányfőt perbe fogták. Annak érdekében, hogy Janukovics tekintélyét megőrizve tudjon kihátrálni az ügyből, erre a bűnügyi perrendtartási törvénykönyv módosításának keretében kerülne sor. A nyilvánosság számára a tervezett változtatásokat úgy tálalnák, mint a gazdasági bűncselekményekért való felelősségre vonást érintő ukrajnai jogszabályoknak az európai normákhoz való közelítését.


A portál információi szerint a jaltai találkozón részt vevő európai diplomaták és politikusok arról győzködték Janukovicsot, hogy az Európai Unió egységes Timosenko szabadon bocsátása tekintetében, az ügy hátrányosan befolyásolja Ukrajna és az Unió viszonyát. A pravda.com.ua forrása hozzátette: az EU egészen pontosan két követelést támasztott: bocsássák szabadon Timosenkót a vizsgálati fogságból, valamint garantálják szabad politikai tevékenységét, ezen belül a következő parlamenti választásokon való indulását.

Janukovics részéről most azon dolgoznak, hogy megtalálják a módját, miként hátrálhatna ki az ügyből az államfő anélkül, hogy el kellene ismernie a bíróságra való nyomásgyakorlást – írja a korrespondent.net a portálra hivatkozva. Ugyancsak megoldási lehetőségként merült fel, hogy a bíróság adja vissza az ügyet kiegészítő nyomozás lefolytatására az illetékes hatóságoknak, teszi hozzá a pravda.com.ua. Mindazonáltal megfigyelők az elsőként említett, a jogszabályok módosítását igénylő megoldási lehetőséget tekintik valószínűbbnek.

Ezt látszik alátámasztani egyes források szerint, hogy szep­tember 16-án Andrij Portnov, az elnöki adminisztráció vezetőjének helyettese bejelentette, megkezdődik a büntetőtörvénykönyv, a bűnügyi perrendtartási törvénykönyv és az adminisztratív szabálysértések kódexének módosítása a gazdasági bűnözés dekriminalizálása céljából. Hozzátette azonban, hogy a változások csupán a gazdálkodási ügyekre vonatkoznak, írja a korrespondent.net.

Mint ismeretes, Julija Timosenko ellen jelenleg több ügyben is bűnügyi eljárás folyik. Így idén áprilisban a legfőbb ügyészség eljárást indított az exkormányfő ellen hatalommal és hivatali helyzettel való visszaélés vádjával a 2009-ben Oroszországgal megkötött gázszerződések kapcsán. Az ügyet júliusban kezdte tárgyalni egy kijevi bíróság, amely augusztus 5-én az ügyészség kezdeményezésére elrendelte az ellenzéki politikus őrizetbe vételét.

Bagi László - Pesir Albert

Fotót készítette: www.vesti.ru
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!