HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Nyolcvanmillió felett a Kínai Kommunista Párt tagsága
2010-ben több mint 3 millióan csatlakoztak a KKP-hoz, a tagság így már 80,27 milliós - közölte a párt központi bizottságának szervezési osztálya - írja a hirado.hu

A Törökország lakosságánál nagyobb de Németországénál még valamivel kisebb szám a tavalyi év végi állapotot tükrözi. 2010-ben több mint 3 millióan csatlakoztak a KKP-hoz, és így lett 80,27 milliós a tagság - közölte Vang Csing-feng, a szervezési osztály helyettes vezetője.

A statisztika szerint az újak meghatározóan két társadalmi csoportból jöttek: egyrészt a felsőoktatásban tanulók, másrészt a közvetlen termelésből, vagyis az ipari munkások, földművesek, pásztorok és vándormunkások köréből. Ők negyven százalékát alkotják az újonnan felvetteknek.

A KKP-ba tavaly több mint 21 millióan kérték a felvételüket, ami az előző évhez viszonyítva 861 ezer fővel több. A KKP tagságának összetételéről Vang a tájékoztatóján elmondta: kicsivel 18 millió felett vannak a nők és 5,3 millióan tartoznak valamelyik nemzeti kisebbséghez. A munkások száma megközelíti a 7 milliót, míg a legnagyobb - 24,5 milliós - csoportot a földművesek, pásztorok, halászok alkotják. A diákok száma 2,5 millió körül van.

2010-ben 32 ezren távoztak a pártból, vagy azért mert kizárták őket, vagy azért mert tevékenységük, viselkedésük miatt erre kényszerültek - tudatta Vang, aki arról számolt be, hogy mind a közszférában, mind a magánszférában megfigyelhető a párttagság számának bővülése. A falvak 99,9 százalékában megtalálhatók a pártszervezetek - hangzott el. A pártbizottságok jelenleg folyó országos - több szintű - választásai során "zéró toleranciát" alkalmaznak azokkal szemben, akik nem tiszta eszközökkel igyekeznek pozícióhoz jutni - hangoztatta Vang.

A 90. születésnapjához közeledő Kínai Kommunista Párt a világ legnagyobb politikai pártja, amely ezekben hetekben elsősorban azt sulykolja, hogy a párt (vezetése) nélkül Kína nem tartana ott, ahol tart, mind gazdasági növekedését, mind nemzetközi befolyásának erősödését tekintve.

www.hirado.hu


Fotót készítette: Online
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!