|
A Pillantás a hídról az önbecsapás okozta tragédiák drámája: az elvesztett önbecsülés miatti egyre mélyebbre süllyedő ember és a hazugságot kicsikaró, igazságot tenni képtelen társadalom története. Az alsó-középosztály reménytelensége, a kívülállók bölcsnek látszó ítélkezése, a hazug morál szó szerint fájdalmas élményeket okoznak.
Mert itt csak nyomorultak vannak: Marco – az olasz férj, aki azért jön az Újvilágba, hogy három-négy év alatt kereshessen annyit kemény fizikai munkával, hogy a tőle távollévő, számára mindennél fontosabb családja (feleség, gyerekek) kilábaljanak a nélkülözésből. Vele jött Rodolpho, az unokaöccse, aki tehetségével képtelen érvényesülni, és más akar lenni, mint ami: esetünkben amerikai. Eddie – aki ugyan mindent megtenne azért, hogy nevelt lánya ne abban a közegben élje le az életet, mint ő, ugyanakkor saját magát képtelen reálisan értékelni, önálló világot épít ki: lányát nem csak neveli, hanem birtokolja, a tulajdonának képzeli, sőt szexuálisan kívánja, és irigy mindenre, ami neki – nagyrészt önhibájából, kishitűségéből adódóan – nem jutott: irigy az akaratra, hogy más legyen, hogy különbözhessen a többi embertől, irigy a tehetségre, amivel nem áldotta meg a sors, irigy a szexusra, amire ő már képtelen, és irigy a szeretetre, ami elfogyott körülötte.
És nyomorult Beatrice is, Eddie felesége: felismeri, hogy már nem ő a vágy tárgya, riválisként kell tekintenie a lányra, akinek kenyeret adott, el kell küldenie, akit felnevelt. És nyomorult Alfieri ügyvéd is(Körtvélyessy Zsolt), aki egyrészt a szó fizikai értelmében mozgásképtelen, stabil és mozdulatlan tömeg, másrészt ugyan mindenre tud választ, ami a törvény, csak hát a legfontosabb és legtermészetesebb dolgok nincsenek törvénybe foglalva. A társadalom és a törvény gépezete ő, ő tanácsol, ő figyel és ő ítélkezik, miközben az életre önmagában tökéletesen képtelen lenne.
Bagi László - Pesir Albert
|
