HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Lázár: Kétszáz bírót érintene a "korai nyugdíjazás"
Kettőszáz körül van azon bírák száma, akiket érintene az a fideszes javaslat, amely szerint a jövőben legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatna fenn szolgálati jogviszonyuk.

Az indítványról, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője jegyez, várhatóan a kormánypárti képviselőcsoportban is nagy vita lesz.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szóvivője azt mondta: a mintegy háromezer tagot számláló bírói karból 6-8 százalék a 62 év felettiek aránya. Szűcs Péter hozzátette, a nyugdíjkorhatár sávos emelése miatt nem lehet egyelőre pontos számot adni arra, hogy elfogadása esetén hány bírát érinthetne a Fidesz-frakcióvezető által jegyzett kezdeményezés.

Lázár János hétfőn nyújtotta be a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatához azt a kapcsolódó módosító indítványát, amely szerint legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig - amely 62-ről fokozatosan emelkedik 65 évre - állhatna fenn a bírák szolgálati jogviszonya. A jelenlegi szabályok szerint a bírói jogviszony felső korhatára 70 év. (Az új alaptörvény 2012. január 1-jén lépne hatályba.)

A Fidesz-KDNP azonban nemcsak a felső, hanem a bírák kinevezésének alsó korhatárát is szabályozná az új alkotmányban. Ezt - ahogyan az már a múlt héten benyújtott módosító indítványok egyikéből kiderült - a 30. életévhez kötnék.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága március 29-i ülésén a 30. életévhez kötött alsó korhatár alaptörvényben rögzítését támogatta, a felső korhatárról viszont vita alakult ki a testület keddi tanácskozásán, és végül a Fidesz frakcióvezetőjének javaslata nem is kapott még egyharmados támogatást sem.

Breuer Péter


Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!