HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Tovább nőhet a földrengés áldozatainak száma Japánban
Húsz kilométer sugarúra növelték a kitelepítési területet a tegnapi földrengésben megsérült fukusimai atomerőmű körül, miközben megerősítették a ma reggeli robbanást az épületben.

A japán miniszterelnöki hivatal utasítására húsz kilométer sugarúra növelték az evakuációs zónát a fukusimai atomerőművek körül. Korábban hivatalosan is megerősítették, hogy valóban történt robbanás szombat reggel az egyes erőműben és az épület teteje is beomlott. Bár a japán kormányszóvivő nyilatkozata szerint a reaktort tartalmazó tartály nem sérült meg, de továbbra sem lehet pontosan tudni, mi robbant fel. Elmondása alapján azonban ezt követően mind a nyomás, mind a sugárzás csökkent az atomerőműben. A robbanásban négy dolgozó megsérült, de jelenleg eszméletüknél vannak és sérüléseik nem életveszélyesek. Japán nukleáris és ipari biztonságért felelős ügynöksége szintén arról nyilatkozott, hogy valószínűtlen a reaktor tartályának komolyabb sérülése. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség elmondása szerint a japán hatóságok már megtették az előkészületeket, hogy jódot osszanak szét a mindkét fukusimai atomerőmű térségében lakók között. Korábban már veszélyhelyzetet hirdettek a hűtőrendszer leállása miatt a két atomerőműben és radioaktív gőzt engedtek a levegőbe, hogy ezzel csökkentsék a nyomást a reaktorokban.

Az atomerőművek körüli aggodalmakon kívül a japán televíziók arról számolnak be, hogy közel tízezer ember tűnt el a Mijagi tartományban található Minamiszanrikuból. A tengerparti városka összlakossága mindössze 17 ezer főre tehető és jelenleg ebből a hatóságok mindössze körülbelül 7500 ember kimentését tudják megerősíteni. Emellett a japán önvédelmi erők háromszáznál több holttestet találtak Rikuzentakatában, a városban, amit gyakorlatilag elsöpört a cunami. A tengerparti térségre lecsapó tíz méter magas hullámok autókat, épületeket, hajókat söpörtek el, a mentőcsapatok pedig azóta megkezdték a háztetőkön és a romok alatt csapdába esett túlélők mentését. A Japán Meteorológiai Ügynökség munkatársa közben arra figyelmeztette a Csendes-óceán partján élőket, hogy maradjanak éberek, mert bár újabb tíz méter magas cunami valószínűsége egyre kisebb, de három méteres, vagy annál is magasabb hullámok továbbra is lecsaphatnak a térségre.

Kan Naoto japán miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy jelenleg az elsődleges fontosságú feladatuk a fukusimai nukleáris reaktor közelében élő emberek biztonságának garantálása. Elmondása szerint több mint hatvan ország fejezte már ki együttérzését az országát sújtó katasztrófa miatt és egyre többen jelentik be, hogy mentőcsapatokat küldenek Japánba, köztük például az Egyesült Államok, Dél-Korea, Malajzia és az EU is bejelentette, hogy készen áll segítséget nyújtani.

A segítségre pedig nagy szükség is van, miután a japán kormány a 8,9 erősségű földrengés, a tíz méter magas cunami és a nukleáris katasztrófa veszélye miatt hosszú idő után a legnagyobb kihívással kénytelen szembenézni az ország történetében. Ráadásul az eseményeknek várhatóan komoly gazdasági következményei is lesznek, a helyreállítási költségeket több tízmilliárd dollárra teszik, nem is beszélve a termeléskiesés miatti bevételcsökkenésekről. Az ország egyik legnagyobb vállalata, a Toyota például bejelentette, hogy mind a 12 gyárában felfüggeszti a munkát, amíg nem tudja szavatolni dolgozói biztonságát. A Japánban mért földrengés volt egyébként az ötödik legerősebb az egész bolygón, amit az elmúlt száz évben mértek.

www.kitekinto.hu


Fotót készítette: Pesir Albert
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!