HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Az Obama-kormány felkészül az iszlám-veszélyre
Az Obama-kormány megkezdte a felkészülést arra az esetre, ha a Közel- és a Közép-Keleten iszlamista kormányok kerülnének hatalomra, felismerve, hogy a régió forradalmainak következtében a vallás nagyobb hangsúlyt kaphat a politikában - jelentette pénteken a The Washington Post.

A Fehér Ház feltérképeztette, melyek azok a mozgalmak, amelyek az iszlám törvényei szerint kormányoznának. Egy február 16-án keltezett belső értékelés megállapította, hogy óriási ideológiai eltérések vannak az olyan erők között, mint az iszlámot a nacionalizmussal ötvöző egyiptomi Muzulmán Testvériség mozgalom vagy az al-Kaida között, amely a nemzeti határokat a kalifátus helyreállítását akadályaként fogja fel. A lap szerint az a régióban folytatott amerikai politika az iszlamista tényezők közötti különbségtételen alapul majd.

"Nem kellene félnünk attól, hogy az iszlám megjelenik ezen országok a politikájában" - nyilatkozott a lapnak egy névtelenséget kérő amerikai kormányzati vezető. - "A politikai pártokat és kormányokat a magatartásuk, nem pedig az iszlámhoz való viszonyulásuk alapján fogjuk megítélni" - tette hozzá.

Az iszlamista kormányokat sokfajta ideológiai elképzelés és ambíció mozgathatja, ezek palettája az afgán tálibok primitív brutalitásától a világi politikát folytató, iszlamista gyökerű török Igazság és Fejlődés Pártjáig igen széles.

Noha az elmúlt hetekben kirobbant forradalmak egyike sem volt nyíltan iszlamista, ám számos jel utal arra, hogy ezek megnyitották az utat a vallási indíttatású erők előtt. Egy jemeni vallási vezető például a héten azt követelte, hogy iszlamista kormányzás váltsa fel
az amerikai támogatottságú Ali Abdullah Száleh elnök uralmát, Egyiptomban pedig egy vallástudós kulcsszerepet tölt be a Mubarak utáni időkre szánt alkotmány kidolgozásában.

Hivatalba lépése óta Barack Obama elnök egy "új kezdetre" törekedett az iszlám világgal, hangsúlyozva, hogy a muszlim hit és a demokrácia nem összeférhetetlen. Ám ezzel riadalmat keltett a külpolitikai pragmatisták körében és Izraelben, ahol attól tartanak, hogy az iszlamista kormányzatok, még ha meg is felelnek bizonyos követelményeknek, azon munkálkodnak majd, hogy fokozatosan iszlám országokká alakítsák át a szekuláris államokat.

A Hezbollah Libanonban, a Hamász pedig a palesztin területeken demokratikus választásokon tört előre, hatalmas befolyásra tett szert. Mindkét, fegyveres szárnnyal is rendelkező párt tagadja Izraelnek a létezéshez való jogát.

Több iszlamista párt török modellt tekinti példaképnek, amelyben keverednek az iszlám és a demokrácia elemei, ugyanakkor ennek fontos megkülönböztető tulajdonsága, hogy a hadsereg és az igazságszolgáltatása mélyen elkötelezett a szekularizáció mellett, ami fontos, intézményi ellensúlya az iszlamista kormánypártnak. Egyiptomra és Tunéziára azonban ez nem jellemző.

A lap idézi Jonatan Peledet, a washingtoni izraeli nagykövetség szóvivőjét, aki szerint hazája attól fél, hogy az "antidemokratikus, szélsőséges erők kihasználhatják a demokratikus rendszert", ahogy azt a 2006-os palesztin parlamenti választásokat megnyerő Hamász tette. Mint mondta, Izrael az arab demokrácia iránti elkötelezettségét hangoztató George W. Bush elnök nyomásának engedve egyezett bele abba, hogy a Hamász részt vehessen a választásokon. A The Washington Post szerint a demokrácia és a stabilitás közötti választás kényszere állandó feszültséget teremt az amerikai külpolitikában, különösen a Közép-Keleten. A térség tekintélyuralmi rendszereit egymást követő amerikai kormányok támogatták, azért mert szövetségesei voltak a hidegháborúban vagy az iszlamista szélsőségek ellen.

Obama a Kairói Egyetemen 2009-ben elmondott beszédében elismerte, hogy a Bush-kormánynak a térségbeli demokratikus átalakulás előmozdítása érdekében folytatott politikája vitát kavart a térségben, ugyanakkor leszögezte, hogy ő maga az olyan kormányzat elkötelezettje, amely "a nép akaratát tükrözi". Anélkül, hogy kitért volna a vallás szerepére, az amerikai elnök kifejezte reményét, hogy minden nemzet a hagyományainak megfelelően juttatja majd érvényre ezt az elvet. Washington "üdvözölni fog minden megválasztott, békés
kormányt - feltéve ha egész népe tiszteletben tartásával fok kormányozni" - jelentette ki Obama. Paul Pillar, a Georgetowni Egyetem professzora, volt CIA-elemző szerint az amerikai hírszerzők túlnyomó többsége egyetért az elnök felfogásával, amely azonban a republikánusok és főleg az Izrael részéről ellenállásba fog ütközni.

"Ha a politikánkban nem teszünk különbséget az al-Kaida és a Muzulmán Testvériség között, akkor nem leszünk képesek alkalmazkodni a változásokhoz. Nem engedjük, hogy a félelem vezéreljen bennünket" -jelentette ki a The Washington Postnak a már idézett, névtelenül
nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő. A Hamász 2006-os parlamenti győzelme nyomán az Egyesült Államok és Izrael bojkottot hirdetett a palesztin iszlamista mozgalom által alakított kormánnyal szemben. A forradalmak teremtette helyzethez alkalmazkodó Obama-kormány illetékesei szerint a bojkottot nem a Hamász vallási jellege, hanem az provokálta ki, hogy az nem hajlandó elismerni Izraelt.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a hétfőn Genfben elmondott beszéde arra utal, hogy Washingtonnak - anélkül, hogy néven nevezné az iszlamistákat - sikerült levonni a tanulságokat. "A politikai részvétel lehetőségét a spektrum teljes szélességében mindenki számára nyitva kell tartani, aki elutasítja az erőszakot, elismeri az egyenlőséget és elfogadja a demokrácia játékszabályait" -jelentette ki Clinton.

Breuer Péter


Fotót készítette: www.bpi.hu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!