HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Novák: Kívánjuk a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését!
A Jobbik alkotmánybírósági normakontrollt kér a médiatörvényről, miután Schmitt Pál papírforma szerint aláírta azt. Novák Előd a Nemzeti Múzeum előtti tájékoztatón kokárdában jelent meg, és arra kérte "a sajtószabadság híveit", hogy januárban minden nap tűzzük ki a kokárdát, emlékeztetve a 12 pont első követelésére: kívánjuk a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését!

Novák Előd alelnök pénteken sajtótájékoztatón a többi között kifogásolta, hogy a korábban minden parlamenti párt számára képviseletet biztosító Országos Rádió és Televízió Testület helyébe lépő Médiatanács kizárólag a Fidesz által jelölt tagokból áll, s túlhatalmat kap: nagy összegű bírságokat szabhat ki, valamint hatósági eljárásaiban szinte bármilyen adatba betekinthet.

Azzal kapcsolatban, hogy noha hírek szerint Schmitt Pál már korábban aláírta, a törvény azonban péntek délelőttig nem jelent meg a Magyar Közlönyben, Novák Előd elmondta: sajtóértesülések alapján a törvény "korrektúrázása" (értsd: a helyesírási hibák javítása) húzódott el, ami érthető, hiszen múlt heti elfogadásakor még házszabályellenesen sok zárószavazás előtti, koherenciazavart kiküszöbölő módosító javaslatnak álcázott tartalmi változtatást eszközöltek. Ez - folytatta - ahhoz vezetett, hogy egy nappal a hatályba lépése előtt a jogszabály végleges szövegét még nem lehetett ismerni. (A médiatörvényt végül péntek dél előtt néhány perccel tették közzé a Magyar Közlönyben.)

Kitért arra, hogy a Jobbik szervezésében január 5-én, szerda este 6 órától a Rádió épülete előtt (Bródy Sándor u. 5., az '56-os ostrom helye) egy rövid, néma tüntetésen gyertyákat, mécseseket gyújtanak a sajtószabadság emlékére, továbbá ezzel a villámdemonstrációval fejezik ki együttérzésüket az új médiatörvény első áldozataival, Bogár Zsolttal és Mong Attilával, a Magyar Rádió reggeli műsorának szerkesztőjével és műsorvezetőjével, akik a december 21-i adásban egy perc csenddel tiltakoztak a médiatörvény elfogadása miatt. Ellenük felelősségre vonási eljárás indult, s a tüntetés napján hallgatja meg őket Gazsó L. Ferenc, a Kossuth Rádió főszerkesztője.

www.jobbik.hu


Fotót készítette: Jobbik
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!