HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Botrány! Pénzbehajtó rendőrök vadásznak Szabolcsban!
Kollégánk egy barabási riportról tartott hazafelé, amikor a rend „tisztes” őrei megállították, úgymond egy rutin ellenőrzés végett. Mint később megtudtuk a Tiszakerecseny-Tiszaadonyi útelágazás a pénzbehajtó rendőr triumvirátus állandó vadászterülete.

- Miután átadtam az okmányaimat a törvény őre közölte, hogy ő bizony nem engedhet csak úgy el, meg kell, hogy büntessen, hiszen ha ezt nem teszi, nem lesz meg a mai napra kiadott büntetési kvóta. Rosszkor jártam, rossz helyen, büntetés nélkül nem engedhet el – tette hozzá a rendőr – kezdete a bűnügyi tudósító.

- Felszólított, hogy kapcsoljak fényszórót, indexet, majd tegyem a gépkocsit tolatásba. No lám megvan. Aki keres, talál – mondta a rendőr, büntetni kell. Már készül is a helyszíni bírság, hiszen nem ég az egyik tolató lámpám – tette hozzá a rendőr. Oké megbüntet, így jártam, fogadtam el. A rendőr már korábban felhívta a figyelmemet, hogy ők hárman vannak, én pedig egyedül – folytatta.

- Az egyenruhás szabadkozott, hogy sajnálja, de mit tehet mást, hiszen az állomány tavaly sem teljesítette az előirányzott országos 11,5 milliárd forint behajtandó bírságot, így ő kénytelen, ha bűnös vagyok, ha nem, találni valami apróságot, hiszen sok kicsiből sok jön össze. Elégedett lesz a főnökség is, hogy nem hiába állították ki őket, és elégedett lesz a polgár is, hogy kvázi csak aprópénzre lett megbüntetve. Ám ami ezután következett végképp kiverte a biztosítékot – fejtegette.

- A törvény őrei, épp egy stop táblás kereszteződés után állítottak meg, a tiszadonyi és a tiszkakecsenyi út elágazásánál. A stop táblán áthajt egy szürke Opel Astrát vezető nő. Kérdezem, hogy ugyan őt miért nem állítják meg, Mire a hatóság válasza, hogy nem azt nem lehet, mivel a hölgy egy frissen leszerelt kolléga felesége. Szabadkozott, hogy milyen anti-kollegális dolog lenne az, hogy ha megbüntetnék egy volt rendőr feleséget. Majd hozzátette, hogy ha tudná, hogy én is valamelyik kolléga rokona vagyok, elhihetem, hogy lenne benne annyi empátia, hogy elengedjen. Zárójelben jegyzem meg, hogy az okmányaim lekérdezésére hivatkozva, negyven percet fagyoskodtam az út szélén – emlékezett az újságíró.

- Közben történt még egy érdekes eset. Nagydarab cigányember fekete, Lexus terepjáróval, ukrán rendszámmal. Szintén áthajt azon a bizonyos stop táblán. Na és ő kérdezem? Nem szeretnék, előtte ugrálni mondta a rendőr, és különben is bizonyos típusú emberekkel nem jó összerúgni a port. Végül egy sárga csekk, és büntetőcédula kíséretében visszaadta az okmányaimat, hozzátéve, hogy törődjek bele, ez bizony a kisemberek sorsa – fejezte a bűnügyi tudósító.

Bóday Pál


Fotót készítette: MTI
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!